Sabato pomeriggio

egy szombat délután a La Costán

Ottobre

 Októberi eső szemerkél, pereg, zizeg a leveleken, minden szürke és ólmos tőle, álmosító monotónia, majd estefelé úgy igazából is rázendít, csattog az aszfalton, ferdén zuhognak az arany szálak az utcai lámpák fényében. Másnap újra csak szemerkél, olyan, mintha ezen már nem változtathatna semmi és senki, örökkön örökké. Aztán negyed napra mégis eláll, gyönyörű a reggel, a hegyek felé tartó felhők kékesek, lilásak, minden ebben a gyönyörű színben pompázik, az olajbogyók, a golgotavirág, az áfonya, végre minden újra színes lesz, aranyak, sáfrányszín, sárgák és zöldek. Felélednek a darazsak, szívják a gránátalma vöröslő vérét, csillog a szárnyuk a ferde fényben. A hegyek csúcsa már havas, a nap még délben éget, minden szín jelen van, minden érzet egymás után, a reggel csípőssége, a szél, a déli meleg. Ez az őszben a legszebb, ez a teljesség.

 

La casa di Sissi, Sanremo

 "Már mostan is -gondolta- alig emlékszik valaki kívülem Estebanra és Pepitára. Camila csak az ő Pio bácsijára emlékszik, meg kisfiára. Az az asszony az édesanyjára emlékszik. De nemsokára mi is meghalunk, minket is csak egy kis ideig szeretnek még, aztán elfelejtenek. De a szeretetnek ez teljesen elegendő. A szeretet minden megnyilvánulása visszahull a szeretetre, amelyből fakadt. Annak, aki szeret, nincsen szüksége arra, hogy emlékezzenek rá. Van az elevenek országa meg a holtak országa, s a híd a szeretet; csak az marad meg, az az élet egyetlen értelme."

Ezekkel a szavakkal ér véget a Szent Lajos király hídja, és ahogy leteszem a könyvet, a végtelen tengert látom magam előtt, a lengedező pálmákat, és egy barackszínű házat, aminek háziasszonya nagyon is ebbe a regénybe illő. Ő is elvesztett valami nagyon értékeset, ő is őrzi a szívében örökké: a gyönyörű kertet, a ragyogóan tiszta házat ez az emlékezés lengi be. Arca érzékeny, okos,a sűrű pillák alatt érzelmes szem csillog. Alakja törékeny, sebezhető, ahogy a kávét viszi a reggelizőasztalhoz.

A könyv, Thorton Wilder regénye most olyan mint a tengeri saláta: lapjai szélfúttán, tengeráztatva meredeznek mindenfelé, egyszer a vízbe ejtettem, másszor olyan sziklán olvastam, ahova néha felcsaptak a hullámok. Nem bánom, mert mikor majd újra előveszem - mert biztosan előveszem még újra - emlékezni fogok a pálmákra, amiket úgy megszerettem, a hajóktól összefirkált tengerre, a házra és benne Carmenre.

www.lacasadisissi.com

Ortensia e Borlotti

.

Fejtett bableves pirított szalonnakockákkal. Nem egy tipikus könnyű nyári étel, de a Borlotti babnak most van a szezonja és én képtelen vagyok neki ellenállni. Szieszta időben, rekkenő hőségben fejtem ki a babot. Senki, még egy kutya sincs az utcán ilyenkor. Kábult, mozdulatlan a kis falu három órán át, a hőség a tűző napon elviselhetetlen. 

Peppínó is az árnyékban hever ájultan, mozog az orrocskája, lába kalimpál, talán épp egy labda után rohangál álmában. 

Ezek a Borlotti babok gyönyörűek, egy részük cirmos, mintha kakasvérrel spriccelték volna össze őket, mások fáradt rózsásak, zöldesek, pontosan, mint a teraszon virágzó hortenzia napszítta szirmai.

Négy óra után aztán újra indul az élet: a szomszéd gyerekek visítva ugrálnak a kis felfújható medencébe, a parkon át bácsikák kerekeznek méteres takarmánykazlakkal csomagtartójukon, megérkeznek a kutyasétáltatók is. Hangos vieni qui! -gyere ide! rikkantások vegyülnek a folyamatos kabócaciripelésbe. A téren összegyűlnek a falu öregjei, kártyáznak vagy hatalmas újságot lobogtatnak és hevesen gesztikulálva vitatkoznak a tegnapi focin. Tipikus nyári békés délután.

 csak a szender dolgozik fáradhatatlanul

fiordalisi - kék búzavirág

A legkedvesebb virágom a búzavirág. Olyan kék mint a végtelen tenger, de szüksége van a búza társaságára, nélküle elszürkül, kifehéredik. (tudja valaki, hogy miért?) A meleg nyári szabadságot juttatja eszembe, a széna jóleső illatát, az esti ciripeléstől hangos Balatont. A

pipaccsal és a kamillával az életet adó búza őrzői, a földművesek szemében a nagy tápanyagrabló.

Somlósi Lajos megint más szférában látja:

"A pipacs és a búzavirág kettősében a pipacs maga az esztétika,a búzavirág az etika. A piros nagyasszony azt láttatja meg,ami szép, szeretetre méltó és harmonikus, a kék úrfi pedig azt, ami pontos és igaz. Ketten a búzaföldek szélén találkoznak,vagyis a kalászosok kozmikus antennaerdejét használják saját kettősük összehangolására. A búzavirág segíti a spirituális előrelátást és tisztánlátást, segít kiválasztani a felénk áradó információtömegbõl a nekünk fontosat, nem engedve magunkra zúdulni a perverz és parazita információáradatot. Ez a kék, a lapis lazuli színe, a Szaturnusz géniuszának,a kapu őrének, az idő és a karma mesterének jelenlétét jelzi a földi világban."

 A képek a La-Costa szőlői között futó búzavirág mezőben készültek.

Pepe és Peppino

mákozók

tegnap este végre láttam a macskabaglyokat, ott ültek a fenyőágak szélén, éles hangjuk betöltötte az estét. Én tényleg nagyon-nagyon szeretem a baglyokat, de nem biztos, hogy szeretnék macskabagoly családot a kertemben. Nem is értem, miért ilyen hangosan vadásznak.  A fal tövében megkésett szentjánosbogár-úrfik villogtak kapuzárás előtti pánikban cikázva, párjukat kutatva, a fű tövében a pártában maradt lánykák világítottak kitartó türelemmel. Szép hűvös nyáreste volt tegnap.

una domenica

.

Pasqua - Húsvét vasárnap

Esős borult volt az idő ezen a héten, egyedül Húsvét vasárnapra adott az ég egy kis napsütést. Esti vesperára menvén azonban már érződött a vihar illata a levegőben, gyűltek a fellegek. Szép volt a vespera...a virágba borult templom, ahogy a pap szentelvízbe mártott olajfaággal áldott meg minket. Ahogy mise után kiléptünk a templomkapun, megdördült az ég, cikáztak a kékes villámok, az ég alját még vörösre festette a lemenő nap. Félelmetesen szép volt.. majd jégdarabok hullottak az égből, végül igazi tavaszi záporrá enyhült az égi dörgedelem.

Mise alatt azon gondolkoztam, vajon miért reked  meg sokszor az ünnep nálam a külsőségekben. Fontosak a hagyományok, az ünnep díszei, hogy étellel, itallal emeljük az ünnep fényét. Én is szeretek elmerülni az ételek készítésében, díszítésben, takarításban, de sokszor a lényeg, a belső megélése az ünnepnek nem sikerül. Ez családi örökség. Pedig tapasztalatból tudom, hogy a belső megéléshez elég egy alma és egy gyertya,  a többi a belső találkozásokon, beszélgetéseken, elcsendesülésen múlik.
A templomban a mellettem lévő körmét rágó igazi nyegle kamaszgyereket csodáltam, milyen ünnepélyesen van felöltözve: makulátlan fényes cipője, kékesfekete selyeminge és bársonysála kellemes volt a szemnek, megadta az ünnep módját. Fontos, az ünnep iránti tisztelet jele, de ez csak a körítés kell hogy legyen. (bizonyítvány amúgy arról, milyen könnyen elterelődik a figyelmem.)
Vajon tényleg elhiszem-e, hogy Jézus feltámadt, nem jelképesen, hanem tényleg? Amíg csak jelkép ez számomra, az ünnep is csak ilyen díszletszerű lehet.

Pál Ferenc szavait ezért nekem is mindig szem előtt kell tartanom. Itt a böjt valódi jelentőségéről ír:



"Észre sem vesszük, hogy a kényelem, sok jó dolog teljesen hozzánk tapadt, és ez akár az életcélunktól is elterelhet minket. Többet és többet dolgozunk, hogy még többet és még többet keressünk, de közben ami miatt kizsigereljük magunkat, a megkeresett pénzt gyakran olyan dolgok vásárlására költjük, amelyekre igazából nincs szükségünk. Megdöbbenve nézem, amikor az áruházban vagyok, hogy mennyi minden feleslegeset vásárolnak emberek, mennyi minden van a kosarunkban. Sok olyat veszünk, ami nélkül is tartalmas életet lehet élni. A böjt egyik szerepe a célzatos egyensúlyvesztés, aminek az a lényege, hogy kiderüljön, van-e mélyebb erőforrásunk. Van-e spirituális kapaszkodónk, ami akkor is megtart minket, ha éhesek vagyunk. Ami felé akkor is fordulhatunk, ha fáradtak, kimerültek, szomjasak vagyunk. Létezik-e számomra ilyen erőforrás, kapaszkodó? Ez a kérdés. Ezért fontos, hogy a böjt nem egyszerűen csak fogyókúra vagy méregtelenítés. Más a folyamat, más a célja és a hozzáállás is más.

-Gyakran mondják, hogy a böjt csak vallásosan becsomagolt fogyókúra vagy méregtelenítés, amiről lehántható a külső, vallásos kéreg a racionális lényeg megtalálása érdekében.

Ez egy dimenzió vesztett megközelítés. Hiányzik belőle a spirituális dimenzió. De a böjtből akkor is hiányzik a spirituális dimenzió, ha lelki vagy erkölcsi élsportnak tekintem. A böjt célja az volna, hogy egy megrendültebb állapotban átéljem a saját gyöngeségemet, amit nem valami táplálékkal vagy élvezettel akarok betölteni, hanem tudjak Istenhez fordulni kiüresedett, hiányokkal teli helyzetemben. Ha azonban élsportot csinálok a böjtből, akkor a büszkeségem fog növekedni, és a hiányt  énközpontúságom tölti majd ki."

Kiegészítés: Ma reggel olvastam Mártánál egy bejegyzést, ami úgy érzem most nekem a legjobb iránymutató.  Idemásolom az írását.

"Van néhány jelenség, melyek nem engedik magukat akartatni: nem lehet hinni akarni, szeretni akarni, remélni akarni, és a legkevésbé lehet akarni akarni. Olyan dolgok ezek, melyek kisiklanak a manipuláció eszköztára elől, s ha valaki mégis elvárt, akart érzéseket kényszerít magára, elveszíti közben azt a lényeges valamit, amire az érzések irányulni (vélődnek).
Kicsit érthetőbben: ha valakit szívesen nevetésre késztetnénk, érdemes egy jól-rosszul elmesélt viccel próbálkozni.
Ó,  a hitre, reményre, szeretetre szóló meghívások a lehető legváratlanabb formába burkolóznak. Mondjuk, egy csokor fehér hunyor az asztalomon? A virágoknak nem lehet ellenállni.
Meg olyan ez, mint mikor (szóval minden áldott nap...) szeretném legyőzni a bátortalanságomat, a mindenféle kisebbségi érzéseimet. Míg csak erre gondolok: nem megy. Nem lehet, nem szabad egyenesen az érzéseket megváltoztatni akarni. Kerülő úton, egy-egy "viccre" való odafigyeléssel jó elindulni, s minden bénító érzés ellenére emberek közé menni, dolgozni, tanulni, énekelni, mittudomén. Néha arra gondolok: vagy én élem meg, amennyire szépen és érdekesen csak tudom, az életemet, vagy majd az szépen továbbsétál mellettem, míg én az érzéseimet elemezgetem. Nem szokásom mást hibáztatni, mindig én választok.
De ezt csak magamnak mondom, s azon keveseknek, kik bátorságot az élethez pontosan egy életen át gyűjtenek."

Buona Pasqua! Áldott Húsvétot!

Úgy esett...

hogy sajnos nem tudtunk az idén elindulni kocsival hazafelé, olyan rémisztő hírek érkeztek Magyarországról, és nem lehetett tudni, megismétlődik-e újra a múltkori országos elakadás. 

Jó oldala is van ennek a sok bosszúság mellett, mert így részt vehetünk az itteni szokásokban, ünneplésben. Tegnap este például a nagypénteki liturgián. Az olasz nyelv dallamossága a templomi énekben, a papok zengő hangján talán még varázslatosabb, egészen meghatódtam. 

A miserend hasonlatos a miénkhez, de azért az olaszos-délies emelkedettség itt is megnyilvánul: a főoltárról lekerült keresztfát papok gyűrűje tartotta az oltár előtt és mindenki térdet hajtott előtte és megcsókolta Krisztus térdét és lábfejét, szép sorjában.

(Fényképeztem volna szívesen, de egyrészt ebben is böjtöt tartok, másrészt igyekeztem minden pillanatot átélni és elraktározni)

Áldott, Boldog Húsvétot kívánok mindenkinek!

Buona Pasqua!

Vadrózsaágból font madárfészek a dekoráció mohával bélelve és cseresznyefaág, ami rögtön virágba borult a meleg konyhában.

 az egyik tojás elrepedt, de sajnáltam volna eldobni, így készült belőle üzenetet rejtő ajándék Hétfőre, egy kis felgöngyölített cetlit csúsztattam be a kis lyukon, benne az ünnepi üzenettel. Az interneten láttam ezt a kedves ötletet.

 "egyszemélyes fészek" és vadcseresznye

az  idén  halvány pasztell tojásokat festettem

Nevicata

.

Mi se maradtunk ki a nagy havazásból, szerencsére.

 

 

Il febbraio argento - ezüst Február

La promessa dell'alba - A virradat ígérete

Most először érzem úgy, hogy csak megszokásból rakok fel képeket, nem lelkesedésből, hogy a szürke és érdektelen hétköznapok unalmas képeit csak leghűségesebb vendégeim nézik, amúgy a kutya se jár erre. Talán érzi a blog, és általa én is, hogy hamarosan lezárul az az időszak, amire az ő mandátuma szól, véget érnek lassan az Itáliában töltött évek.

Igyekszem  nem tudomást venni erről az ásító kisördögről, és inkább bemutatom nektek új szerzeményemet, egy ciripbogaras kávéscsészét, aminek fülébe én is, én is mindig kapaszkodhatok*

és hozzá az elmúlt esztendő egyik legmeghatározóbb olvasmányát: A virradat ígéretét. Egy hihetetlenül bátor élet dokumentumát, gyönyörű példáját annak, hogy a remény mindenkor és mindenekfelett erősebb a rációnál.

*Márta