Fejtett bableves pirított szalonnakockákkal. Nem egy tipikus könnyű nyári étel, de a Borlotti babnak most van a szezonja és én képtelen vagyok neki ellenállni. Szieszta időben, rekkenő hőségben fejtem ki a babot. Senki, még egy kutya sincs az utcán ilyenkor. Kábult, mozdulatlan a kis falu három órán át, a hőség a tűző napon elviselhetetlen.
Peppínó is az árnyékban hever ájultan, mozog az orrocskája, lába kalimpál, talán épp egy labda után rohangál álmában.
Ezek a Borlotti babok gyönyörűek, egy részük cirmos, mintha kakasvérrel spriccelték volna össze őket, mások fáradt rózsásak, zöldesek, pontosan, mint a teraszon virágzó hortenzia napszítta szirmai.
Négy óra után aztán újra indul az élet: a szomszéd gyerekek visítva ugrálnak a kis felfújható medencébe, a parkon át bácsikák kerekeznek méteres takarmánykazlakkal csomagtartójukon, megérkeznek a kutyasétáltatók is. Hangos vieni qui! -gyere ide! rikkantások vegyülnek a folyamatos kabócaciripelésbe. A téren összegyűlnek a falu öregjei, kártyáznak vagy hatalmas újságot lobogtatnak és hevesen gesztikulálva vitatkoznak a tegnapi focin. Tipikus nyári békés délután.
Mint angolkisasszonyok az ötórai teára, esténként olyan pontosan érkezik meg a vihar.
Szeretem a hűvöset amit magával hoz,
a felborzolódott levelű hársfát kettéhasító nyári villám illatát*,
és a felborzolódott idegrendszerű baglyok vijjogását az alkonyi súlyos felhők alatt. Olyan a hangjuk, akár a rozsdás vas csikorgása, mintha szellemlánykák hintáznának a szomszédos villa hatalmas birtokán.
Napközben marad a kánikula. Hétvégenként a hegyekbe futunk előle, akár 10-12 fokkal is alacsonyabb a hőmérséklet, és ha ez még mindig túl meleg lenne, ott vannak a jeges vízű hegyi patakok is. Szeretem a hegyi emberek ételeit: nagyon egyszerű, pár percet igénylő étkek, zsenge bab és borsó, ami a kertben megterem, hozzá paradicsom vagy sajt. hűs bor. nem is kell ennél több ebben a melegben.
*Hrabal
a pompás tárnics a Borno feletti mezők ritka emblemikus virága
Lago Lova az alsó képen balra
la presolana
vajas kenyér acciughe-vel (olyan mint a szardella)és medvehagymával ízesítve
zöldborsópűré kis medvehagymás tejföllel megkenve, parmezánropogóssal
és akik az előre nem gondolkodó, csak mindennemű eleség nélkül a hegynek nekivágó, ám a menedékházat zárva találó gondatlan turistákat megmentik, megitatják, megetetik:
Egyik kedvenc tavaszt jelző étkem a friss, zsenge, édes cukorborsóból készült leves. Mindig a Dédi jut róla eszembe, tavasszal majd' minden nap csinált, még egy kis cukorral megédesítve, csipetkével, sok répával.
Aztán egy kollégám felesége is kötődik a borsóleveshez, ahogy a balatoni nyaralóba utazva a kocsiban fejti a ropogós szemeket.
Most, hogy végre megjelent a piacon, szinte állandóan terítéken van.
Egyszer régen láttam egy fényképet krumplirózsás borsókoszorúról, mindig ott motoszkált az emlékezetemben, tegnap végre ki is próbáltam:
Krumplipüréből habzsákkal koszorúkat nyomtam, sütőben kicsit megpirítottam, majd párolt borsóval töltöttem. Tanulság, hogy elég magas koszorúkat kell nyomni legközelebb, mert nekem kicsit ellapult a sütőben.
Nagyon finom és olyan csinos, hogy ünnepi köretnek is megfelel.
Tegnapelőtt találtam ezt a kis négylevelűt, ma reggel még hármat hozzá, lássuk mit tud...hiszen megvan így a "három a magyar igazság, egy a ráadás" Ajánlom mindazoknak, akiknek nagy szükségük van ezen a héten rá.
Csodálatos színei vannak az októbernek, az teszi annyira széppé, hogy olyan hamar elillan. A mai gyönyörű árnyalatokat a holnapi ködök, viharok mind elfújják.
A lilaakác leveleinek színei ott vannak a rókagomba narancsában, a szőlő édes sárgás-zöldjében, a tarkabab vörösében és az új sálam napsárgájában is:)
készül a rántotta póréhagymával és rókagombával
fejtett bableves friss tarkababbal, jóféle hazai kolbásszal, és egy kis tejszínnel
Szombaton egész nap sütöttünk-főztünk Marcival, mert nagyon előkelő és finom ízlésű vendégeket vártunk estére magyar vacsorára.
Elővettem a legszebb csipkémet és a Nagyitól kapott étkészletet, közben rájöttem, hogy a kényes ízlésnek mégsem tudunk teljesen megfelelni, mert nincs anyagszalvétánk, ami itt elengedhetetlen feltétel, és akkor még azzal nem is számoltunk, hogy a hosszú menüsor - végén a lángoló Gundel palacsintával - vajon sikerül -e.
A kristálypoharak tisztogatása közben pedig fél óránként odarohantunk a cserepes nárciszomhoz amit a piacról hoztam, kattintani egyet, mert ha már arra nincs idő, hogy szépen végignézzük ahogy kibontja szirmait, legalább a fényképek segítségével láthassuk. Lehet pörgetni a fotókat, és olyan mint egy kis némafilm.
Estére a születésnapi levelek is megíródtak, a virágok növése is megörökítődött és a vacsora is elkészült. A húsleves gyöngyözött, a pörköltnek sűrű krémes leve volt, a palacsinta pedig szépen lángolt,szerencsére.
Ezzel a sorozattal szeretnék nagyon boldog születésnapot kívánni ezen a gyönyörű márciusi héten született barátnőmnek-ismerősömnek:
Hajnának, Robertának, Timinek, Évának, Zsuzsinak és Terikének,
Megismerkedésem ezzel a gyönyörű gyümölccsel jó húsz éve kezdődött, mikor is ezt kaptam ajándékba valakitől mint mediterrán különlegességet.
Használati utasítás azonban nem volt hozzá, nagy bátran felvágtam tehát majd elámultam a kis gránátgyöngyöket rejtő belsején. Az ámuldozásnál tovább nem is jutottam mert a "hogyan is legyen tovább" röpke 2 hete alatt
megfonnyadtak a gyöngyöcskék.
Azóta töretlen szerelem fűz hozzá, mert
1. tényleg olyanok a magocskái mint ezernyi apró gránátgyöngy
kedvem lenne nyaklánccá fűzni őket
2. nagyon-nagyon egészséges, az egyik legfőbb C vitaminforrás
3. édeskés, szörpös ízébe keveredik egy kis fanyarság is,akár nagy boldogság közepette egy röpke bús gondolat
de elkészítés-hámozás terén nem lettem sokkal rutinosabb húsz év múlva sem. Múlt héten körbenéztem blogtársaknál, mit kéne csinálni hogy a konyha ne nézzen ki úgy egy gránátalma -facsarás után mint egy akciófim bombarobbantásos-vérengzős jelenete, és elég vicces ötleteket találtam Chili& Vanillánál például:
1. bontsuk szét a fürdőkádban (hát ha Marci rám nyitná a fürdőajtót amint épp a kádban ülök egy késsel és három gránátalmával vagy én vinném őt, vagy ő vinne engem a mentálhigiéniára.)
2. A kertben, pink fürdőruhában (mivel ilyentájt van a szezonja és én
elég fázós vagyok, ezt is elvetettem.)
3. zacskó alatt anyukám ötletére- ennél maradtam.
Egyébként nagyon változó, melyik mennyire fröcsköl, a mait minden különösebb trükk nélkül szépen belemorzsolgattam a tálba.
Találtam praktikus recepteket is, íme itt egy, amit ki szeretnék próbálni:
Narancsfacsarón kifacsarjuk a levet, majd ásványvizes palackban lefagyasztjuk. Másnap kivesszük a fagyasztóból, és mivel a gyümölcs hamarabb enged fel, szépen leöntögetjük a gyümölcsöt, míg csak egy rózsaszínes jégkupac nem marad hátra. Az így kapott sűrű nedűt újra lefagyasztjuk.
Én mindig is ódzkodtam a visszafagyasztástól, de gondolom ebben az esetben nem okoz problémát.
azon frissiben joghurttal és egy kis barna cukorral
Anyu, mint mindig, gyönyörűen megterített asztallal, finom forralt borok és sült almák illatával várt minket.
Az ünnepi menü után pedig még Szindbád is megnyalta volna mind a tíz ujját, és jó időre feledte volna melankolikus hajlamát. Nők utáni sóhajtásait is bizonnyal másnapra tartogatta volna.
„A leves indítottal el a lélekben azt a komoly, emelkedett lelki folyamatot, amely feltétele volt annak, hogy az étkezés valóban meleg és igazi emberi ünnepséggé alakuljon át, s ne csak bendőtömés és táplálkozás legyen belőle. A helyesen megválasztott levessel kezdődhetett csak az a szelíd és méltóságteljes szertartás, melynek során nemcsak a gyomor telt meg, hanem a lélek is jóllakott. ”
"Csak arra figyelmeztetem, Vendelin barátom, hogy kenyérszeleteket pirítsanak hozzá, mert a zsemlye ilyesmihez nem nagyon alkalmas. És forró legyen, mint a babám szíve!"
érett kacsamáj sült almaágyon
és persze gesztenyeszív, amit Trendo verse után még jobban szeretek:)
a bájglival már ekkor dugig voltunk...
Farkasétvágy olyan finom bájjal írja le a húsleveskészítés mikéntjét és módját, hogy arra még Krúdy Gyulánk is helyeslően bólogatna. Nézzük hát, mit evett Szindbád?
Természetesen marhahúslevest evett.
Ez a leves köztudottan a levesek eleje, minden levesek legelsőbbike, a levesek öreganyja. Elkészítése elhivatottságot, hozzáértést, rátermettséget és ihletettséget igényel.
Macerás dolog, és a macera már az alapanyagok beszerzésével kezdetét veszi. Nem mindegy ugyanis, hogy az inkriminált jószág mely részeiből készül a leves. Kell hozzá egy szép darab hátszín, de olyan, amit a hentes nem emelt le a csontról. Csontos hátszín tehát. Kell azután még a levesbe rostélyos, abból a hatalmas, teniszütő méretűből, amelyet óvón és gusztusosan ölel körbe némi fehéres faggyú. A hozzáértő gasztromán pontosan tudja, hogy ennek a közepesen vastag faggyúrétegnek fontos szerepe van, enélkül a leves jó lehet, de tökéletes nem, mert ízei közül valami hiányozni fog. Valami olyan, amit - ha megvan abban a levesben -, még évek múlva is emleget az ember.
Ha tehát csontos hátszínünk és rostélyosunk már van, és e két húsnemű együttes súlya eléri a két, két és fél kilót, akkor szükséges magára hagynunk az asszonyt és a hentest. Mert most következik a leglényegesebb: a velős csont. Azt pedig csak asszonyok képesek kimosolyogni a mészárszék uraitól, nekik kell halkan, szemlesütve elsuttogniuk: " - Velős csontot keresek."
Azután lassan, kimódolt érzékiséggel kell felemelni fejüket és pilláikat ígéretesen rebegtetni mindaddig, amíg a hentes fel nem sóhajt, a pult alá nem nyúl, és elő nem veszi onnan a marha lábszárcsontját, melyet már hajnalban gondosan tíz centis darabokra fűrészelt, épp az ilyen halk szavú, suttogó hangú asszonyokra gondolva. Ebből a raritásból, megelégedhetünk két darabbal. Legyen bennünk méltóság és önmérséklet, gondoljunk azokra a férjekre, akik majd csak utánunk kerülnek sorra. Nekik is hagyjunk valamit.
Most már csak a zöldségek vannak hátra.
Szükségünk lesz vastag, ép, érett sárgarépákra, - habár a répát Szindbád nem nagyon kedvelte -, fehér répákra, zellerre, karalábéra.
Itt álljunk meg egy pillanatra! Ne kövessük el azt a hibát, amelyet a gyakorlatlan, türelmetlen természetű ifjak. Ne vegyük félvállról a zöldségeket, mert hamar munka ritkán jó. Járjuk végig a piacot és keressük meg azt a becsületes, pirospozsgás arcú vidéki nagyságát, aki göcsörtös, vastag, küllemre kellemetlenül földes répákat árul. Mert az ő répái még a kertben termettek, nem csak színük de ízük is van.
Kell azután még gomba, és természetesen kelkáposzta is. Élénkzöld, vastag, eres levelű, öreg kelkáposzta alkalmatos a leginkább, mást nem érdemes. Már csak vereshagymát, fokhagymát meg egy szép, vaskos póréhagymát kell vásárolnunk, és a zöldségszekciót is letudtuk. Jöhetnek a fűszerek.
Szerecsendió, babér, majoránna, szemes bors. Őrölt gyömbér, meg só. Egyébre nincs szükségünk, mehetünk haza.
Otthon aztán előkészítjük a húsokat. Gondosan végig simítjuk őket a csontok mentén, eltávolítva minden apró szilánkot, amely a hártyákba akaszkodva bajt okozhatna. Aztán hideg vízzel gyorsan leöblítjük a húsokat és gondosan szárazra töröljük mindet. Közben feleségünk, hű párunk, egyszersmind társunk a bajban, megkapargatja a sárgarépákat, vékonyan meghámozza a fehér répákat, megtisztítja a zellert és a karalábét, a kelkáposzta cikát meg fehér cérnával összeköti, de nem túl szorosan, épp csak annyira, hogy főzés közben ne hulljon leveleire. Mindezeket leöblíti és a hűtőszekrénybe rakja, mert majd két óra múlva lesz jelenésük.
Aztán előkerül a fazék, és kezdetét veszi a főzés.
Ez első ránézésre ez nem annyira komplikált, de ne bízzuk el magunkat, hibát hibára halmozhatunk már most. Vannak ugyanis, akik türelmetlenek. Úgy gondolják, ha forró vízben teszik fel főni a húst, gyorsabban végeznek. Mindez igaz lehet, de a forró víz összerántja a hús rostjait, és annak felséges ízt adó anyagai nem oldódnak bele a levesbe. Jegyezzük meg ezért az aranyszabályt: Ha jó levest akarunk, a húst bizony hideg vízben tesszük a lángra!
A hús tehát, a kellő mennyiségű, hat - hét liternél nem kevesebb vízzel kerüljön a fazékba, aztán hagyjuk magára, amíg a víz felforr. Semmiféle fűszert ne tegyünk a hús mellé, kiváltképp sót ne. Majd eljön az ideje annak is, de öreg konyhaművészek pontosan tudják, hogy a sózatlan hús hamarabb puhul, és ízeit jobban kiadja.
Amíg a lé felforr, keressünk életünk párjának valami azonnali, és halaszthatatlan elfoglaltságot. Aztán, amint a konyhát és családi tűzhelyet ránk hagyta, rögvest töltsünk magunknak egy pohár veres bort, esetleg törkölyt, és igyunk egyet az állattenyésztő, a hentes, a zöldségtermesztő, a fűszerkereskedő és természetesen a saját egészségünkre. Egyszerre. Külön - külön, haladóknak sem ajánlanám. Oldalbordánk a konyhába visszaérkezve, természetesen észleli majd, hogy ittunk, de erre azt mondom; eső után köpönyeg!
Ha a lé felforrt, a lángot állítsuk takarékra, kerítsünk egy erre a célra legalkalmasabb kanalat, és a képződő habot, időről időre merjük le a léről. Fontos, hogy a lé ne forrjon! Inkább csak buggyanjon néha egyet - egyet. Tegye ezt úgy két órányi ideig. Most jött el az ideje a velős csontnak. Mindkét végét sózzuk be alaposan, hagyjuk állni pár percet, és óvatosan engedjük a forró lébe. Így eljárva elkerülhetjük azt a szégyent, hogy a velő a csontból kioldódva, ujjnyi zsírréteg formájában elcsúfítsa majd kész levesünket. Ekkor tisztítsunk meg egy nagy fej vereshagymát, három - négy gerezd fokhagymát, a répákat vágjuk félbe, a zellert, karalábét szintén. Kell még egy nagy fej krumpli, ugyancsak megtisztítva. A póré zöld levelét vágjuk le, külső héját hosszában metsszük végig és húzzuk le. Öblítsük, és mehet a lébe. Minden egyéb zöldségfélével egyetemben. A gombákat akár egyben is hagyhatjuk. Tegyünk a léhez egy mokkás kanálnyi őrölt gyömbért*, reszeljünk bele ízlésünknek megfelelő mennyiségű szerecsendiót, szórjunk hozzá 15 szem fekete borsot, és ha szeretjük, köményt. Dobjunk bele egy kisujjnyi babért, és végül egy púpozott teáskanál majoránnát. Most jött el a sózás ideje, kezdjük három csapott evőkanálnyival.
Megtehetjük, hogy a szemes fűszereket egy tüllzacskóba kötve engedjük a lébe, de az egyszerű lélek valahogy visszaborzad az efféle cifrálkodástól. Nyilván lesznek olyanok, akik számon kérik rajtam a paprikát és paradicsomot. Magam hajdúsági és szatmári gyökerekkel bírok, arrafelé pedig az az általános felfogás, hogy a zöldpaprika elédesíti, míg a paradicsom elsavanyítja az ételt. De ahány ház, annyi szokás, Bácskában, a Dél-Alföldön bizony kerül a levesbe mindkettő. Ettől még arra felé is igen rendes népek élnek, jó levest főznek. Órányi bugyogás után tegyük a húsok mellé a kelkáposztát, és ha csak nem tévedek nagyon nagyot, a levesbe valók egy időben főnek majd puhára. Addigra természetesen kifő a levesbe való tészta, és egy arra való tálkában már ott illatozik a frissen reszelt torma is. A levest óvatosan leszűrjük, a zöldségeket tálra szedjük, a húst visszaengedjük a forró lébe. Tálalhatunk. Előbb a levest fogyasztjuk jó étvággyal, benne a cérnametélttel, némi csípős - hegyes zöldpaprika karikák, óvatosan belé kapargatott cseresznyepaprika - társaságában. Aztán érkezik a levesben főtt zöldségek sora, meg a torma amelyre jócskán mertünk a forró levesből. Pirított, forró kenyérszeletek, só és őrölt bors, valamint pirospaprika társaságában. Végül a velős csont, amelyből a velőt egyetlen csapással kell arra szolgáló edénybe juttatni. Ezt kenjük a forró kenyérszeletekre, sóval - borssal - paprikával ízesítjük, és elfogyasztjuk. Nagy étvággyal, mert a leves után megágyaztunk neki, kis pohárka törköllyel, gyomorkeserűvel. Aztán ott a fölséges, levesben főtt hús, mennyei ízeivel, körítve a zöldségekkel és némi reszelt tormával. Van persze a főtt hús elfogyasztásának más módja is, amikor sóska- vagy paradicsommártással kerül az asztalra, de az már egy másik ebéd leírása lesz. Majd meglátjátok...
Marhahús leves
Hozzávalók:
1.0 - 1.5 kg csontos hátszín, 1.0 - 1.5 kg rostélyos, 5 nagy, vastag sárgarépa, 3 nagy, vastag fehér répa, 1 nagyobb zeller fele, 1 nagyobb karalábé fele, 1 negyed cika kelkáposzta, 4-5 fej gomba, 1 nagy fej vereshagyma, 3-4 gerezd fokhagyma, 1 vastagabb póré hagyma, 1 nagy burgonya, 1 kisujjnyi babér, 1 mokkás kanál őrölt gyömbér, 15 szem fekete bors, reszelt szerecsendió, köménymag és majoránna ízlés szerint, só.
*A gyömbért akár ki is lehet hagyni, haragszom egy kicsit rá valamiért:)
A mézes receptjét Szemirámisztól vettem, nagyon egyszerűnek tűnt, 1 kg liszt, 1 tojás, méz és porcukor és fűszerek.
Hát nézzük, liszt csak fél kiló van itthon, de van egy semola grano duro elnevezésű lisztnek tűnő zacskó is a polcon. Nézem a szótárt, semola, aszongya hogy…búzadara. Kinyitom, tényleg gurul és nem porzik. Nem baj, olyan nagy problémát nem okozhat, végül is a túrógombóc is nagyon finom. Porcukor…hát az itt nincsen, legalábbis nagy kiszerelésben, csak pici zacskó vaníliás cukrok. Egyébként nagyon egészségesen fehér cukrot se nagyon lehet Olaszországban kapni, az általánosan használatos a barna cukor. Tehát barna cukor, megdarálom hogy legalább por legyen, biztos jó lesz. Margarin…az sincsen, helyette vajat rakok bele.
Hozzáértő blogtársaim, mennyire számít az hogy vajat vagy margarint használok?
Fűszerek…hát egy fahéjdarab van, de nem bírom lereszelni. Jé, keményebb, mint egy szerecsendió? Gyömbér…szimpatikus fűszer és hallottam már olyanról hogy gyömbéres keksz. Szuper, összegyúrom, valahogy összeáll. Hűtőbe be.
Másnap, kicsit félve készülök a szaggatáshoz, de a tészta könnyen kezelhető, szépen formázható. Nézem a sütőben, gyönyörűen jön föl…egy ideig. Aztán szépen összezuhan, mint a mimóza, ha hozzáérünk.
Jó, hát akkor nem olyan szép, úgyis lesz rajta fehér máz meg rózsaszirmok meg minden. Az íze biztos finom! Hááát…egyelőre kemény és mi ez a keserű utóíz??
Na azóta megtudtam, hogy a gyömbérrel vigyázni kell, ha túl sok van benne vagy túlsüti az ember, könnyen megkeseredik.
Bezzeg a mézeskalácsház –mert úgy döntöttem az első kudarc után, hogy a maradék tésztából azt csinálok, hátha nem eszi meg senki- az nem lett keserű, mert világos falakat akartam.
Minden évben eljátszom, hogy most aztán grammra betartom a receptet, és mindent mint a nagykönyvben, de soha se sikerül. Húsvétkor újabb nekiruccanás.
csillogó csöppek pókfonálon fények villódznak konstatálom hogy valami illékony csoda álom és ébrenlét mixelt mákonya vesz körül csak a monitor világít az ember leereszti elfáradt pilláit de a kép ottragad szemhéja falán éjszakába fordul a fahéjszín délután átmenet nélkül révületbe dűlt… s a pókhálóban összegyűlt sok keserédes őszi perc úgy csendül mint a terc mit ájtatos lánykák énekelnek ódon templomhajókban míg mások egybekelnek és minden tovagördül tétován csak a légvonatban megrezdülő pókháló leng sután míg egy csillogó csepp dermedten ténfergő bogár barna hátára csöppen… képeid láttán erre gondoltam a puhán bebónyáló szürkületben.
A napba öltözöl, kis páfrányfenyő? Az ősz beköszönt már, de hol járhat Ő? Napsárga leveled, lám barnulni kezd…
Pillangók százai, levél-danaidák, hűségesen őrzik anyjukat, a fát… de érzik közelgő, zord végzetüket, tél jő; a kikelet oly messze lehet.
Jeges szelek fújnak, minden ág csupasz fagyott lepkeszárnyak várnak új tavaszt.
Indigó éj
Leszáll az indigó éj suhogó köpenyben kámzsáját jól fejébe húzva. Éber lappantyú pirreg a partmenti ligetben, vizimanó közeledik úszva. Halkan csobog a fekete víz, hátára nem dobálnak kisfiúk kacsázó kavicsot: csattanjon élesen, pengve… csak a mélykék éjszaka jár körül a parton, elmerengve. Pislákoló rőzsetüzemből szelíden szétterült a füst, a vízen átvezető karcsú hídnak minden pallója fénylő színezüst.
A Hold illata
Tavaszi éjnek évadján néha padlásom ablakát kinyitom, kihajlok a bársonyos csendbe, az éjszaka szívét hallgatom. Baglyok se huhognak, nem kuruttyol béka e sejtelmes órán, ha kinyitom néha homályos, pókhálós ablakom.
Levél alatt alszik a bogár, nem ciripel a tücsök se már, fejjel lefelé lóg a denevér (hogy nem megy a fejébe a vér?!) én meg bűvölten lesem a holdat… Ilyenkor csap meg néha az az illat, a titokzatos rejtélyével kínzó, (nyomába se lép holmi földi Kenzo!) még talán az ódon levendula, melynek hajaz rá az illata.
Csillagok porát feloldva ég vizében, szerelmes sóhajokkal elkeverve szépen készülhet az áldott ambrózia, melynek ily csodás az illata! Múlt, jelen, jövő hullámzik felszínén és benne vagy te is, múzsám, szép szirén… Tűnékeny emléked, oszlik párlata, lassan feldereng az indigó éjszaka; a tó felett a Hold is felhőbe menekül, fénye és illata a vízben elvegyül.
