Nevicata di nuovo

hatalmas pelyhekben..

 

 

 

,

I fiocchi sono cosi belli - ilyenek a hópihék

.

Van egy különleges sütireceptem. Ha elkezdem gyúrni, szaggatni, nagy pelyhekben elered a hó. Ez nem is lenne olyan különleges Decemberben Magyarországon, vagy akár Németországban, de itt Olaszországban azért ritka a havazás. Most már, ha egy kis havazást szeretnék látni, nem kell mást csinálnom, mint egy kis vajat, lisztet, kandírozott narancsot, mazsolát venni és... akárcsak a kis herceg a naplementével, én se tudok betelni a havazás szépségével.

La neve

Délután nekiláttam meggyúrni a Mártánál talált adventi narancsos kekszet, és mintha csak megérezte volna az idő, honnan is való ez a recept, ahogy szaggatni kezdtem a tésztát, kint nagy pelyhekben eleredt a hó, mint rendesen szokott Decemberben a német falvakban.

A keksz nagyon finom lett, hagytam megdézsmálni, majd szépen eltettem Karácsonyra. Itt Olaszországban ma állítanak fát amúgy a Szeplőtelen Fogantatás napján és igazán szép háttér hozzá ez a hirtelen jött hó. Igaz a hó szerintem mindenhez nagyon szép háttér.

Ilyen sütik sültek bent:

és ilyen volt a hóesés kint:

egyetlen kis mezei szegfű megmaradt nyárról a teraszon, hát ilyen gyönyörű volt behavazva:

Mesebeli kerek erdő (Pian delle Betulle)

.

Ősz és tél találkozása

 

 

.

 

 Angyal füstölővel. A kehelyben a comoi tó

a Garda tó felett

Bianco

 .

Gyönyörű volt az idei tél és most olyan nehéz elbúcsúzni az érintetlen fehér domboktól, a ropogó hótól a csizmánk alatt, hogy a tiszta éles kékeket olvadó koszos-barnás vizek váltják fel. 

Még sosem láttam a La Costát fehéren, hópaplan alatt, és ahogy most nézem a képeket és visszagondolok rá, fülemben csengenek Márta sorai:

"Szinte minden nap végigjárom a jól ismert ösvényt az erdőben, s ha lehet, hogy valaki inkább már táj, akkor én ez a csendes ösvény vagyok." Nekem ez az ösvény a szőlők között vezető girbegurba földút és engem is "érthetetlenül boldoggá tesz, hogy lábnyomaim kacskaringója hasonlít a mezei nyulak útvonalaihoz" de ezt csak magamnak mertem eddig bevallani.

Felsétáltunk a bergamoi hegyekbe, annak is a tetejére, Costa di Serinába. Találtunk kecskéket, pónikat, ropogó tüzet,a tűz mellett fehér abroszt és vargányás szeletet.

Le stelle

 "Tehát összesen ötszázegymillió-hatszázhuszonkétezer-hétszázharmincegy.

-Ötszázmillió micsoda?

-Mi az? Még mindig itt vagy?

-Ötszázmillió micsoda?-ismételte a kis herceg, mert ha egyszer egy kérdést föltett, nem tágított tőle többé.

-Az üzletember fölkapta a fejét. Látta:semmi reménye rá, hogy békén hagyják.

-Olyan kis apróság,amit az égen látni olykor.

-Légy?

-Dehogy! Olyan kis csillogó.

-Méhek?

-Dehogy! Azok az aranyos kis izék, amin a semmittevők ábrándozni szoktak. Én azonban komoly ember vagyok! Nekem nincs időm semmiféle ábrándozásra!

-Aha. a csillagok!

-Így van, a csillagok.

-És mit csinálsz azzal az ötszázmillió csillaggal?

-Semmit. Birtoklom őket.

-És mire jó neked, hogy birtoklod a csillagokat?

-Arra, hogy gazdag legyek.

-És mire jó a gazdagságod?

-Más csillagokat is venni, történetesen, ha talál valaki.

-Hogyan lehet birtokolni a csillagokat?

-Kinek a tulajdonai?-vágott vissza zsémbesen az üzletember.

-Nem tudom. Senkinek.

.Akkor az enyéim,mert nekem jutott eszembe először a birtoklásuk.

-És ennyi elég is? És mit csinálsz velük?

-Kezelem őket. Nehéz dolog. De én komoly ember vagyok.

-Nekem, ha van egy selyemsálam, a nyakam köré tehetem s magammal vihetem.De te nem szedheted le a csillagaidat!

-Azt nem, de bankba tehetem őket.

-Az meg mit jelent?

-Azt jelenti, hogy fölírom egy darabka papírosra a csillagaim számát,aztán ezt a papírdarabkát bezárom a fiókba.

-Ennyi az egész?

-Mi kell több?

"Érdekes -gondolta a kis herceg.-

Sőt költői. Csak éppen komolynak nem valami komoly."

-Nekem -mondta a kis herceg- van egy virágom, azt naponta megöntözöm. Van három vulkánom, azokat hetente kipucolom, mert azt is kipucolom, amelyik kialudt. Sosem lehet tudni. A vulkánjaimnak is meg a virágomnak is hasznára válik, hogy birtoklom őket. Te azonban nem vagy hasznukra a csillagoknak...

 "Dunque fa cinquecento e un millione seicento ventiduemilla settecento trentuno.

-Cinquecento milioni di che?

-Hem! Sei sempre lí?

-Cinquecento e un milione di che?-ripeté il piccolo principe che mai aveva rinunciato a una domanda una volta che l'aveva espressa.

L'uomo d'affari alzó la testa, capí che non c'era speranza di pace.

-Milioni di quelle piccole cose che si vedono qualche volta nel cielo.

-Di mosche?

-Ma no, di piccole cose cose che brillano.

-Di api?

-ma no. Di quelle piccole cose dorate che fanno fantasticare i poltroni. ma sono un uomo serio io! Non ho il tempo di fantasticare!

-Ah, di stelle?

Eccoci. Di stelle.

-E che ne fai di cinquecento milioni di stelle?

-Niente. Le possiedo.

-E a che ti serve possedere le stelle?

-Mi serve ad essere ricco.

-E a che ti serve ad essere ricco?

-A comperare delle altre stelle, se qualcuno ne trova.

--Come si puó possedere le stelle?

-Di chi sono?-risposte facendo stridere i denti l'uomo d'affari.

-Non lo so, di nessuno.

-Allora sono mie che vi ho pensato per il primo.

-E questo basta? Che te ne fai?

-Le amministro. Le conto e le riconto. É una cosa difficile, ma io sono un uomo serio!

-Io, se possiedo iun fazoletto di seta, posso metterlo intorno al collo e portarmelo via. Ma tu non puoi cogliere le stelle.

-No, ma posso depositarle alla banca.

-Che cosa vuol dire?

-Vuol dire, che scrivo su un pezzetto di carta il numero delle mie stelle e poi chiudo a chiave questo pezzetto di carta in un cassetto.

-Tutto qui?

-É sufficiente.

É divertente, pensó il piccolo principe, e abbastanca poetico. Ma non é molto serio.

Io-disse il piccolo principe- possiedo un fiore che innaffio tutti i giorni. Possiedo tre vulcani dei quali spazzo il camino anche di quello spento. Non si sa mai. É utile ai miei vulcani, ed é utile al mio fiore che io li possega. Ma tu non sei utile alle stelle...

 Ajánlom ezt a kis idézetet Marcinak, aki ugyan hivatását tekintve "üzletember" de a szíve szerencsére mint a kis hercegé.