Puglia, Gallipoli

Van itt nekem a tarsolyomban egy hétrevaló nyári élmény, mert  bepakolva napernyőt, Peppino kutyát meg ami még befért a kocsiba, egészen a csizma sarkáig robogtunk.  Hosszú út, hosszabb mint innen Budapest, egy más világ, és mégis annyira olasz. A föld vörös és végeláthatatlan, rajta göcsörtös vén olajfák, törzsük mint a botját rázó öreg boszorka. A tenger mélykék, a felhők vadak, szinte hozzáérnek a tengerhez. Egyéb más nincs is, csak amit a föld és a tenger ad, de az nem kevés.

Sehol se esznek ennyi halat, kagylót, polipot, tengeri sünt, mindenféle tengeri szerzetet nyersen annyit mint itt. A másik nagy kincs az olaj, szinte egész Olaszországra való mennyiség. Érintetlen, vad táj az Isten háta mögött, ahol megállt az idő - mondanám, de nem az: a környezetszennyezés, a mostanában kialakuló turizmus megteszi kívánt és nem kívánt hatását is.

A városok fehéren, pasztelszín kis foltokként szakítják meg a tájat, erősen érezhető a mór, görög  hatás. 

Gallipoli  varázsolt el talán a legjobban: A sziklaszigetre épült óvárost híd köti össze a szárazfölddel.

(fotó a netről)

DIY -malomjáték vízpartra

Az ötlet úgy jött, hogy Peppínó szereti a tengert. A sótól ázott szőrét már kevésbé, és kutyáknak nem tesz jót a só, nem  szerencsés, ha lenyalogatja. Kellett hát valami kis törülközőt kisajátítani neki, amivel kicsit ledörzsölhetem.  Gondolkoztam, mivel jelöljem meg, hogy mi nehogy használjuk, nem akartam P betűt hímezni rá, az mégiscsak kicsit túlzás. Akkor jutott eszembe, hogy szeretünk a strandon fejtörőket játszani, scrabble, téramőba, stb., hát hímeztem a törülközőre egy malomtáblát. Kell még hozzá gyűjteni 9 világos lapos kavicsot, 9 sötétet és már lehet is játszani, ha éppen nem szárítkozunk.

(ne haragudjatok hogy mostanában láthatólag nem vagyok jelen kedvenc blogjaimnál. Valami nagyon nem stimmel a gépemmel, saját bejegyzést csak trükközve tudok feltenni, és csak a chrome-ban, máshoz megjegyzést csak nagy ritkán sikerül írni, ha van szóellenőrzés akkor soha. Remélem nemsokára eljön a nagy vírusvadász és rendbe lesz végre minden! Szép nyárvégét mindenkinek!)

Mare, mare...Liguria

fiordalisi - kék búzavirág

A legkedvesebb virágom a búzavirág. Olyan kék mint a végtelen tenger, de szüksége van a búza társaságára, nélküle elszürkül, kifehéredik. (tudja valaki, hogy miért?) A meleg nyári szabadságot juttatja eszembe, a széna jóleső illatát, az esti ciripeléstől hangos Balatont. A

pipaccsal és a kamillával az életet adó búza őrzői, a földművesek szemében a nagy tápanyagrabló.

Somlósi Lajos megint más szférában látja:

"A pipacs és a búzavirág kettősében a pipacs maga az esztétika,a búzavirág az etika. A piros nagyasszony azt láttatja meg,ami szép, szeretetre méltó és harmonikus, a kék úrfi pedig azt, ami pontos és igaz. Ketten a búzaföldek szélén találkoznak,vagyis a kalászosok kozmikus antennaerdejét használják saját kettősük összehangolására. A búzavirág segíti a spirituális előrelátást és tisztánlátást, segít kiválasztani a felénk áradó információtömegbõl a nekünk fontosat, nem engedve magunkra zúdulni a perverz és parazita információáradatot. Ez a kék, a lapis lazuli színe, a Szaturnusz géniuszának,a kapu őrének, az idő és a karma mesterének jelenlétét jelzi a földi világban."

 A képek a La-Costa szőlői között futó búzavirág mezőben készültek.

Pepe és Peppino

mákozók

tegnap este végre láttam a macskabaglyokat, ott ültek a fenyőágak szélén, éles hangjuk betöltötte az estét. Én tényleg nagyon-nagyon szeretem a baglyokat, de nem biztos, hogy szeretnék macskabagoly családot a kertemben. Nem is értem, miért ilyen hangosan vadásznak.  A fal tövében megkésett szentjánosbogár-úrfik villogtak kapuzárás előtti pánikban cikázva, párjukat kutatva, a fű tövében a pártában maradt lánykák világítottak kitartó türelemmel. Szép hűvös nyáreste volt tegnap.

una domenica

.

La promessa dell'alba - A virradat ígérete

Most először érzem úgy, hogy csak megszokásból rakok fel képeket, nem lelkesedésből, hogy a szürke és érdektelen hétköznapok unalmas képeit csak leghűségesebb vendégeim nézik, amúgy a kutya se jár erre. Talán érzi a blog, és általa én is, hogy hamarosan lezárul az az időszak, amire az ő mandátuma szól, véget érnek lassan az Itáliában töltött évek.

Igyekszem  nem tudomást venni erről az ásító kisördögről, és inkább bemutatom nektek új szerzeményemet, egy ciripbogaras kávéscsészét, aminek fülébe én is, én is mindig kapaszkodhatok*

és hozzá az elmúlt esztendő egyik legmeghatározóbb olvasmányát: A virradat ígéretét. Egy hihetetlenül bátor élet dokumentumát, gyönyörű példáját annak, hogy a remény mindenkor és mindenekfelett erősebb a rációnál.

*Márta

Su nelle montagne - fent a hegyekben

 

A Sion-hegy alatt

Borzolt, fehér Isten-szakállal,
Tépetten, fázva fújt, szaladt
Az én Uram, a rég feledett,
Nyirkos, vak, őszi hajnalon,
Valahol Sion-hegy alatt.

Egy nagy harang volt a kabátja,
Piros betűkkel foltozott,
Bús és kopott volt az öreg Úr,
Paskolta, verte a ködöt,
Rorátéra harangozott.

Lámpás volt reszkető kezemben
És rongyolt lelkemben a Hit
S eszemben a régi ifjúság:
Éreztem az Isten-szagot
S kerestem akkor valakit.

Megvárt ott, a Sion-hegy alján
S lángoltak, égtek a kövek.
Harangozott és simogatott,
Bekönnyezte az arcomat,
Jó volt, kegyes volt az öreg.

Ráncos, vén kezét megcsókoltam
S jajgatva törtem az eszem:
„Hogy hívnak téged, szép, öreg Úr,
Kihez mondottam sok imát?
Jaj, jaj, jaj, nem emlékezem.”

„Halottan visszajöttem hozzád
Én, az életben kárhozott.
Csak tudnék egy gyermeki imát.”
Ő nézett reám szomorún
S harangozott, harangozott.

„Csak nagyszerű nevedet tudnám.”
Ő várt, várt s aztán fölszaladt.
Minden lépése zsoltár-ütem:
Halotti zsoltár. S én ülök
Sírván a Sion-hegy alatt.

olive: pura vita

Van nekünk egy olajfánk, úgy vagyunk vele, mint Kis herceg a rózsájával, nagyon fontos nekünk. Egy öreg apácától vettük még nászutunk alatt Assisiben, aztán otthon nevelgettük a franciaerkélyen. Mindig csak tizenkettő olajbogyót hozott -jó katolikus lévén- és tavasszal ecsettel poroztam be, nem lévén több olajfa a környéken.

Aztán mikor kijöttünk Olaszországba, természetesen őt is hoztunk magunkkal, nagyot nőtt itt az édes anyaföld közelében a teraszon, és ma már akár harminc bogyóval is megörvendeztet.

Lassan készülhetünk a szüretre:)

nem nagyon látszik, de itt éppen egy feketerigó lakmározik a bogyókból

ez a két darázs pedig a kedvenc csészémből:)

a csúf esős napok után ilyen színekkel kárpótolt minket az ég:
(a képen az egyetlen gránátalma, ami megmaradt, a többit elverte a jég)

felhők közül a Magyarország

A szivárványt Györgyinek küldöm

Ezt a fotót a tetőről készítettem. Amióta a tetőn keresztül menekültünk a betörő elől, profi vagyok a tetőn császkálásban:)