Avagy a kutya nehéz Körös túra...
Fotók: Meggyes Lilla, Konczos Krisztina, Selmeczi László, Bíró Helga, Én
és ha esténként megkérdeztük Livit, mit tud a Honfoglalásról:
(hát sok mindent, tanultunk egy kis szimbolikát)
Árpád alatt menekültek erre a magyarok, közben
Átkeltek a Kárpátokon, ki lovon, ki gyalog, szóva’
Hátuk mögött hagytak szépen hegyet, rengeteget, úgyhogy
Átláthatták maguk előtt végre a terepet, merhogy
Paráztak, mer a magyarnak puszta csak a jó, hisze’
Szemmel nem tartani egymást sehogyse baró.
Ott voltak az Ungnál, azután meg a Tiszánál, éshátMentek volna tovább is a Tisza vonalánál,
Csakhogy nem tudták, a túloldalon micsoda lakik, vagyis, hogy
Lakik-e és ki lakik és sokan-e lakik?
Árpád konkretice épp az Ung folyónál lakott, egyszer
Hívatta a Küsidet, egy Tas nembéli tagot, mondom
Hívatta a csákót aztán ilyet szólott őhozzá:
A Tiszántúl érdekel, na puhatolózzá’!
Bejön-e a fű, tiszta-e a víz,
Me’ sikít az ősi föld: velkám, plíz!
Vigyél viszont magaddal egy csecse fehér lovat is,
Aranyzablát a szájába, gyémántnyerget a hátára,
Ragyogja le a nagyégről a csillagot is!
S ha királyt találsz valahol, hát azzal adjad neki,
Hogy az Árpád küldi a lovat, s a pénz nem érdekeli, és,
Hogy nem kér érte semmit is, csak füvet kér meg földet kér
Meg vizet kér, azt kész is, na ezt mondd meg!
Indult is a Küsid, át a Tisza vonalán, és aztán
Látta is, hogy nem hazudik ám a hagyomány.
Térdre rogyott a szegény, a szája pedig á-n:
Igen, igen, igen, igen, a Kánaán!
Harmadik napon jutott el végül egy városba, ami
Morva volt, és Szvatopluk volt a lakosok ura.
Küsid nyomta bizony rögtön, mit az Árpi mondott neki,
És a fehér lovat a nyereggel átnyújtotta neki.
Hát a Szvatopluknak másmilyen volt a szimbolikája, ígyhát
Adott földet, adott vizet, füvet, üsse kánya.
Három napig vígan ment a Küsid hazafelé,
Mikor Árpi bácsi személyesen lovagolt ki elé.
Mingyá nézte is a vezér ám a viz-, a füv-, a földet,
Hogyha hagyomány is, csak bizonyos áldozatot ér meg, viszont
Látta, hogy a minta bizony kibaszottul atom, azt, hogy
Édes a víz, zsíros a föld, bejön a fű nagyon,
S ahogy kézről kézre adták ott a kulacsot, a füvet,
Végérvényesnek találták a szerződésüket.
Rögtön fordította Küsidet az Árpi visszafelé,
Mondta, menjen újra Szvatoplukhoz, hallja csak a zselé, azt, hogy
Miénk itt e föld, az erdő, mező, úgyhogy
Eltakarodni e földről az kötelező.
Ha nem érti, mondjad neki, az Atilla jogán,
Na meg a fehér ló, nem emlékszel, köllött, apukám.
Egy szó, mint száz, Szvatoplukom, azt gondolom én,
Jut neked hely máshol is még a földkerekén!
Agyonütöm a lovadat, görbelábu szar,
Dugjad fel az ajándékod magadnak, magyar!
Azé a föld, aki azér’ elébb odanyúl,
Gyorsaság a jogossághoz így viszonyul!
És akkor légy szíves az avarokkal mondjad má’ meg, mi van!
Apukám ti vagytok hívatlanok ebben a buliban. Figyelj:
Többen vagyunk, jobbak vagyunk, úgy megyünk, hogy lövünk,
Mindenkit, aki csúnyán néz, jól lemészárolunk!
Aztán elmondta még, hogy a magyar odafele tart,
Azután a lovára ugorott, és gyorsan elinalt.
Szvatopluk hitte is meg nem is, ami vele megesett,
Gondolta összerántja hétvégén a morva sereget,
Na, erre hétvégére se serege, se nemzete, de,
De élete se, csobb, beléfulladott a Duna vizibe.
