olive: pura vita

Van nekünk egy olajfánk, úgy vagyunk vele, mint Kis herceg a rózsájával, nagyon fontos nekünk. Egy öreg apácától vettük még nászutunk alatt Assisiben, aztán otthon nevelgettük a franciaerkélyen. Mindig csak tizenkettő olajbogyót hozott -jó katolikus lévén- és tavasszal ecsettel poroztam be, nem lévén több olajfa a környéken.

Aztán mikor kijöttünk Olaszországba, természetesen őt is hoztunk magunkkal, nagyot nőtt itt az édes anyaföld közelében a teraszon, és ma már akár harminc bogyóval is megörvendeztet.

Lassan készülhetünk a szüretre:)

nem nagyon látszik, de itt éppen egy feketerigó lakmározik a bogyókból

ez a két darázs pedig a kedvenc csészémből:)

a csúf esős napok után ilyen színekkel kárpótolt minket az ég:
(a képen az egyetlen gránátalma, ami megmaradt, a többit elverte a jég)

felhők közül a Magyarország

A szivárványt Györgyinek küldöm

Ezt a fotót a tetőről készítettem. Amióta a tetőn keresztül menekültünk a betörő elől, profi vagyok a tetőn császkálásban:)

Dopo aver piovuto - szélcsenden innen, viharon túl

.

Úgy néz ki soha nem szokom már meg, hogy milyen természetes és könnyű

kérdéseket válasz nélkül hagyni, érzelmeket érdekhez igazítani,

szórakozásból ármánykodni... Márta (akinek blogja nélkül már nem is ízlene nekem annyira a reggeli kávé) azt írta nemrég a kis fekete naplójába:"Szeretném, ha legalább levegőnek néznének".

Én nem is tudom, mit szeretnék. Talán csak azt, hogy ne őrizgessem a sérelmeket.

a házunk előtti park és a lilaakác a teraszunkon

vihar után a teraszunkról

 

 harangvirág, még Magyarországról hoztam

 A villában, ahonnan ered a szivárvány esküvőt tartottak éppen.

Szerencsés égi jel..

 

a terasz előtti réten, amíg le nem kaszálták.

 templom a városkánk szélén

Compleanno

..

Két éve, hogy ezen a göröngyös úton először zötyögtünk bőröndökkel megrakodva az ismeretlen felé. Most éppen dörög kint az ég, ilyen zivataros, vízözönszerű esőzések voltak akkor is. Pont két éve, hogy elkezdtem írni ezt a blogot az otthoniaknak, hogy egy kicsit lássák, milyen az élet errefelé.

Aspra lotta - élesben

Az élet nehéz..hajlamosak vagyunk elfelejtkezni róla és apró problémáinkon rágódva úgy érezzük csak felettünk van árnyék a világ amúgy szikrázóan kék egén.

A természetben minden nap igazi kihívás, nincs idő a töprengésre és aki hibázik, sokszor az életével fizet.

A rozmaringos bejegyzésbe szereplő kis cinke hetek óta szorgalmasan etette kis fiókáit, gondoltam is akkor rá, hogy nincs túl jó helyen az a fészek a sziklafalban. Sajnos ma el is érte a végzet.

 

A sikló valószínűleg a Hierophis viridiflavus példánya (teljes biztonságért közelebbről, a fejük pajzselrendeződését kéne látni), ezt magyarul sárgászöld haragossiklónak nevezik. Egy kicsit atipikus a színezetük, gyakrabban tényleg sárgászölden mintázottak. Nagyon szép, nagyra növő kígyók, hasonlítanak a mi haragos siklónkra (Dolichophis caspius), ami főleg a Szársomlyón él  de viselkedésükben (madárevés, sziklamászás) inkább az erdei siklóra (Elaphe longissima) emlékeztetnek.

Köszönöm a meghatározást Korsós Zoltánnak és barátjának.

"Nem voltak résen a szezonban

Nem maradt télire talonban
Csak áspiskígyó és szarkaláb"

Pepe szaglász, kígyó lapul

Pepe, a ház kutyája egy idei kis vadnyúlra mondta ki a halálos ítéletet egyik sétánk alkalmával.

Büszkén hozta utánam egészen a szomszéd gazdaságig, ahol aztán megkapta méltó büntetését.

Nem igazán értette, miért kap ki, hiszen szerepel vadnyúl az étlapon...

egy kis bűntudat a szemekben

szembesítés a Galbusera Nerán