Sabato pomeriggio

egy szombat délután a La Costán

Ottobre

 Októberi eső szemerkél, pereg, zizeg a leveleken, minden szürke és ólmos tőle, álmosító monotónia, majd estefelé úgy igazából is rázendít, csattog az aszfalton, ferdén zuhognak az arany szálak az utcai lámpák fényében. Másnap újra csak szemerkél, olyan, mintha ezen már nem változtathatna semmi és senki, örökkön örökké. Aztán negyed napra mégis eláll, gyönyörű a reggel, a hegyek felé tartó felhők kékesek, lilásak, minden ebben a gyönyörű színben pompázik, az olajbogyók, a golgotavirág, az áfonya, végre minden újra színes lesz, aranyak, sáfrányszín, sárgák és zöldek. Felélednek a darazsak, szívják a gránátalma vöröslő vérét, csillog a szárnyuk a ferde fényben. A hegyek csúcsa már havas, a nap még délben éget, minden szín jelen van, minden érzet egymás után, a reggel csípőssége, a szél, a déli meleg. Ez az őszben a legszebb, ez a teljesség.