Quimby varázszene

.

 odanézz, mit csinálok!

 Tibi a szélcsatornában -Libidó

      

és az ordibátorral

csendes magamadom

leszek ma én a tiéd

    

egy kis Dódi féle heavy sanzon

mit mondtál, hogy van tovább?

ventillátoros

Livi magába száll, Sziszi nem fojtja vissza a leheletét

A képeket javarészt Marci készítette

Még legjobb  pillanataimban sem tudok úgy írni, mint

Divatmotoros, viszont  hasonlókat érezni azt hiszem sikerül, ezért beillesztem alább a  20 éves koncertről általa írottakat:

Keresztre feszített buddha

Öt kutya, egy apa és két házasság eltemetése után a magamfajta férfiembernek elég erős ingerekre van szüksége ahhoz, hogy megnyíljanak azok a bizonyos könnycsatornák. Ilyen erős ingerekhez általában földönkívüliekre van szükség, vagy olyanokra, akik hajlandóak húsz év munkáját fektetni a gátrepesztésbe. Ahogy a régi mondás tartja: húsz év tapasztalatát csak húsz év szorgos munkájával lehet megszerezni. Voltam néhány arénabeli és egyéb koncerten, olyan előadókén is, akiket egyébként szívem minden szeretetével szeretek, de ez a mai három órás tünemény mindegyiken túltett. 

Mert hogy jön ahhoz néhány dunaújvárosi (na meg egy balatoni) csibész, hogy odaálljon, és tizenkétezer emberrel meg egy mit sem sejtő (vagy mindent értő) kislánnyal énekeltesse a saját dalát? Vagy hogy jön ahhoz ugyanez a banda, hogy úgy lőjön fehér szalagokat és arany konfettiket az Aréna légterébe, hogy egyáltalán ne legyen giccses, hanem mindenkinek az önfeledt ünneplés jusson az eszébe? 

Hogy egyszerre öten dobolva adják az évszázad legjobb öttagú dobszólóját? Hogy földhöz verjenek egy Praktikeres hegedűt és ne érezzünk bűntudatot? Hogy ketten az emelvényre ülve elénekeljék, hogyan számolják majd a zsét a koncert után és ehhez mindenki tapsoljon? Hogy évek után újra megszólítsák Nyinát? Hogy a koncert végén elénekeljék végre szokás szerint a Bordély Boogie-t? 

Hát ehhez kell az a húsz év kemény munka, erőfeszítés és alázat, na meg az a két kávéskanálnyi zsenialitás, ami minden egyes Quimby tagban ott lobog. Innentől pedig nincsen más szó, mint a halkan elrebegett köszönöm, mert mindannyian hálával tartozunk nekik azért, hogy buddha pózba ereszkedve halkan-hangosan keresztre feszítik magukat helyettünk minden este, amikor felcsendül a daluk. Ráadásul ma a Purple Haze-el zártak, úgyhogy ha egyszer én lehetek a mesebeli jó tündér, és minden lehetőségem adott lesz, akkor az alábbiakat intézném el nekik hálám jeléül:

Faszi: egy harmincéves skót whiskey-vel átitatott dobbőr püfölése három pálmaleveles legyezőlány közreműködésével addig, amíg neki jólesik

Livius: hatszázezer hajhagyma beültetése után egy hatvankilós harcsa megakasztása a Tiszán.

Tibor: egy büntetlen joint elpöfékelése után pár órányi beszélgetés és közös jammelés  Jimi Hendrix-el és Voltaire-el (a menyország meglátogatása nélkül, további alkotási lehetőség biztosítása mellett...)

Szilárd: egy Bros koncert rádaásában a Fekete Lamour dallamának elpöntyögése.

Fefe: egy mindennel felszerelt ötvösműhely megnyitása, ahol kedvére garázdálkodhat

Dódi: egy olyan művészeti egyetem elindítása, ahol ő az első számú oktató.

Davebro: ő már így is Óriássá vált, maximum egy gólyalábra vágyhat...

és végül Endi, mint egyik alapító: stresszmentes bejutás kívánok a backstage-be a 30. születésnapi Quimby koncerten.

Köszönöm a mai feledhetetlen élményt, világklasszisok vagytok! Húsz éve.