Indigó

.

 .

Egy illattal kezdődött. Régóta Kenzo  parfümöt használok, nyáron a halványsárga mimóza illatút, tavasszal pedig egy friss citrusos zöldet, levelet formázó üvegcsében. A szokásos mozdulattal emeltem volna le a dobozokat a tavasz örömére, de helyettük az új kollekció állt vigyázzban az üvegpolcokon. Az első megdöbbenés után azonban szemembe ötlött a varázsszó:indigó, és már meg se kellett szagolnom az új illatot, tudtam, hogy szeretni fogom.

 Gyerekkorom óta bensőséges viszonyban vagyok ezzel a színnel, szerettem a hajdani füzetborítókat, amitől az ujjaink is lilák lettek, a tintásüveg mélykék csillogását. Aztán a kamaszkor "avantgárd" korszakában,  kék férfiingben, fekete bakancsban és hónunk alatt egy irgalmatlan nagy indigókék mappával jártunk iskolába.

Szóval így jött a szerelem a Kenzo új illatával, ami hivatalosan 

 mandarin, bergamot, ylang-ylang, jázmin, tonkabab, szilva, ámbra kombinációja, de engem arra a hűs szellőre emlékeztet, amelyet a felborzolódott levelű hársfát kettéhasító nyári villám hagy maga után- ahogy Hrabal mondaná. 

"jót tettek a
fulgurációs villámok, a masszírozó henger apró szikrákkal erősítette mindkét
lábamat és hátidegeimet, és Francin suttogott: -A legjobb módszer, Mariska a
szépséged növelésére fulgurációs áramokkal konzerválni a szépségedet...
Francin fémelektródát nyomott a kezembe, egy fekete gombbal bekapcsolta a
készüléket, és hipnotizőr módjára lebegtette a kezét a testem felett, amerre
mozdult Francin keze, ott szikrák pattogtak sisteregve a tenyeréből, lila
búzaszemeső esett, ezernyi nefelejcs és ibolya hatolt a testembe a készülékből
Francin tenyerén keresztül..."

Sörgyári Capricció