Tutti Santi

.
Egy évvel ezelőtt érkeztünk először Olaszországba, Mindenszentek napján.

Ködös, esős idő volt, akárcsak ma, és egy lepukkant milánói hotel várt minket a másfél hónapos "próbaidőre".

A hotelból a városközpontig gyalog indultunk el, bevallom végigpityeregtem az utat, annyira sivár volt ez az idegen külváros, annyira szomorú az idő. Aztán lassan előtűnt a ködből a hatalmas fehér Dóm, az óriási tér csillogott az esőben. Bementünk, bent csend és halk muzsika, gyertyák és a gyertyák fényében átszellemült arcok.

Mi is gyújtottunk gyertyát és a családra gondoltunk, Papusra, Nagyira, Nagypapára, akik emlékeinkben élnek és nem lehetnek velünk.

Ez volt nekem Milánóban az első impresszió.

 Azóta megszoktam, sőt megszerettem Milánót és az egész környéket, az emberek közvetlenségét, a dallamos, gyönyörű nyelvükből egyre többet értek. A tavalyinál sokkal kellemesebb hangulatban tértünk be idén a kis San Sebastiano kápolnába egy imára. 

 Az emlékezés napjain régi családi képeket nézegetünk a gyertyák fényénél, és mesélünk a családi legendáriumból. Szerintem a legszebben úgy emlékszünk rájuk, ha emlegetjük őket, nevetünk a régi kedves anekdotákon és ilyenkor lélekben együtt van a család.

Válogattam Nektek is egy csokrot kedvenc képeimből: sajnos Öregmami és Nagypapa már nincsenek köztünk.

Nagypapa kenyeret oszt  '56-ban a Rákóczi úton

Anyu, a legvagányabb lány Zuglóban

 Nagymama

Unokatestvérem, Gabika egyik anekdotája Nagyiékról:

Valamikor a nyolcvanas évek elején-közepén - az E.T.-mánia éppen leáldozóban - sikerült egy végkiárusításon (viszonylag olcsón) hozzájutnom álmaim fröccsöntött E.T.-babájához. Már régen incselkedtem a gondolattal, hogy szegényes költségvetésemet átcsoportosítva beruházok erre az elemes-világítóujjú bábura - így hát pont megfelelő időben jött a leértékelés.Hónom alatt narancs-vörös centrumos zacskóban megbújva frissen enyém lett új barátommal első utam haza (jobban mondva a szomszédba - nagyszüleimhez) vezetett. Iker-kertes házról lévén szó volt kutya is - így a bejárati ajtót csak éjszakára zárták be. Én ezt kihasználva belopóztam a sötét előszobába és a nemrég vásárolt piciny földönkívülimet lehelyeztem az előszoba egy jól látható részére - még az ujjában lévő ledet is beüzemeltem. Mindezek után kiosontam az ajtó elé, majd becsöngettem - fülemet erősen az ajtóra tapasztva. Először ajtónyitódást halottam, majd nagyanyám tétova jajkiáltását. Pár másodperc múlva ismét nagyanyám hangját véltem felismerni:
- Gyere már ide! Valami gusztustalan állat bejött a kertből. - kommentálta nagyapámnak a szituációt.Pár néma pillanat elteltével lépéseket hallottam, aztán nagyapám félreismerhetetlen dörmögő hangján utasította feleségét:- Hozzad a seprűt!Lépések - motoszkálás - ismét lépések és DURR! DURR! DURR! - és nagyapám hazaküldte az E.T.-met.
Minden valószínűség szerint erre a sorsra jutott volna egy igazi ufonauta is, ha nagyapámmal hozza össze a sorsa. Belegondoltam abba, hogy sok száz- ezer-, vagy talán millió fényévnyi távolságból a Földre küldenek egy követet (egy ottani kiválóságot, akinek érdemei, bátorsága és nagyszerűsége elismeréseként adatott ez a feladat) és egy ilyen történelem előtti szerszámmal, mint amilyen a seprű - szétverik a két civilizáció közti esetleges hídépítés vissza nem térő lehetőségét.