i funghi e i colori

,

Csodálatos színei vannak az októbernek, az teszi annyira széppé, hogy olyan hamar elillan. A mai gyönyörű árnyalatokat a holnapi ködök, viharok mind elfújják.

A lilaakác leveleinek színei ott vannak a rókagomba narancsában, a szőlő édes sárgás-zöldjében, a tarkabab vörösében és az új sálam napsárgájában  is:)

készül a  rántotta póréhagymával és rókagombával

 fejtett bableves friss tarkababbal, jóféle hazai kolbásszal, és egy kis tejszínnel

olive: pura vita

Van nekünk egy olajfánk, úgy vagyunk vele, mint Kis herceg a rózsájával, nagyon fontos nekünk. Egy öreg apácától vettük még nászutunk alatt Assisiben, aztán otthon nevelgettük a franciaerkélyen. Mindig csak tizenkettő olajbogyót hozott -jó katolikus lévén- és tavasszal ecsettel poroztam be, nem lévén több olajfa a környéken.

Aztán mikor kijöttünk Olaszországba, természetesen őt is hoztunk magunkkal, nagyot nőtt itt az édes anyaföld közelében a teraszon, és ma már akár harminc bogyóval is megörvendeztet.

Lassan készülhetünk a szüretre:)

nem nagyon látszik, de itt éppen egy feketerigó lakmározik a bogyókból

ez a két darázs pedig a kedvenc csészémből:)

a csúf esős napok után ilyen színekkel kárpótolt minket az ég:
(a képen az egyetlen gránátalma, ami megmaradt, a többit elverte a jég)

felhők közül a Magyarország

A szivárványt Györgyinek küldöm

Ezt a fotót a tetőről készítettem. Amióta a tetőn keresztül menekültünk a betörő elől, profi vagyok a tetőn császkálásban:)

La Costa in ottobre

.
ilyen színes volt a természet ezen a hétvégén:

Az erdőben:

A Galbusera nerán:

 Giának csak az orra látszik ki a terítő alól:)

L'estate indiana

Nagyon szeretem az indián nyarat, mert az  egész nap olyan, mintha délután öt óra lenne, és nem kell abba az öttől hétig tartó időszakba belesűríteni mindent. Ilyenkor jó fürdeni a tengerben, felfedezni kis zegzugos utcákat, olvasni, kávézni ráérősen, tengeri kincseket szedegetni a homokból és egyáltalán mindent ilyenkor a legjobb, és bár az őszt is nagyon szeretem, nyújtanám az indián nyarat, ameddig csak lehet.

Még nem azt mondom, hogy most már az ősz győzött, mert ezek a hatalmas viharok utáni szikrázó napsütések még adnak némi reményt, de búcsúzás okán előszedegettem nyári kincseimet:

tengermosta ágacskákat, tengeri üvegeimet (mert még ezeket a sörösüveg szilánkokat is kincsekké formálja a tenger)

kagylókat, csigákat: szélcsengőt készítek belőlük, hogy kis finom hangjaival köszöntse majd az őszt, és örüljek is neki ugyanúgy, mint az indián nyárnak, hiszen mégiscsak ez az én hónapom.

(ha kész lesz a szélcsengő, megmutatom nektek. Most még gondolkoznom kell, hogyan fúrhatnám ki a kagylókat fúró nélkül. De az is lehet, hogy kölcsönkérek az alsó szomszédtól, neki biztos van, olyan ádáz a tekintete.)

Vendemmia a La Costa

.

Munkásan, csendesen kezdődött az idei szüret is, de minket már nem lehetett becsapni: a tavalyi tapasztalat alapján tudtuk, ez a halk, dolgos serénykedés csak ebédig tart. Ebéd után már felharsantak az énekhangok itt-ott a tőkék között, a munka végeztével pedig előkerültek a gitárok, jó borok, estére igazi velős csont, még jobb borok, még önfeledtebb hangulat.

Bár a szőlőfürtök nem olyan szépek mint tavaly, de nagyon édesek és koncentráltak, erős, ütős bor lesz belőlük.

 

 

Nézzétek meg a tavalyi szüreti képeket is - guardate anche come é andata la vendemmia l'anno scorso:

http://ciripbogar.blogspot.it/2011/09/vendemmia-la-costa.html