La Costa in ottobre

.
ilyen színes volt a természet ezen a hétvégén:

Az erdőben:

A Galbusera nerán:

 Giának csak az orra látszik ki a terítő alól:)

L'estate indiana

Nagyon szeretem az indián nyarat, mert az  egész nap olyan, mintha délután öt óra lenne, és nem kell abba az öttől hétig tartó időszakba belesűríteni mindent. Ilyenkor jó fürdeni a tengerben, felfedezni kis zegzugos utcákat, olvasni, kávézni ráérősen, tengeri kincseket szedegetni a homokból és egyáltalán mindent ilyenkor a legjobb, és bár az őszt is nagyon szeretem, nyújtanám az indián nyarat, ameddig csak lehet.

Még nem azt mondom, hogy most már az ősz győzött, mert ezek a hatalmas viharok utáni szikrázó napsütések még adnak némi reményt, de búcsúzás okán előszedegettem nyári kincseimet:

tengermosta ágacskákat, tengeri üvegeimet (mert még ezeket a sörösüveg szilánkokat is kincsekké formálja a tenger)

kagylókat, csigákat: szélcsengőt készítek belőlük, hogy kis finom hangjaival köszöntse majd az őszt, és örüljek is neki ugyanúgy, mint az indián nyárnak, hiszen mégiscsak ez az én hónapom.

(ha kész lesz a szélcsengő, megmutatom nektek. Most még gondolkoznom kell, hogyan fúrhatnám ki a kagylókat fúró nélkül. De az is lehet, hogy kölcsönkérek az alsó szomszédtól, neki biztos van, olyan ádáz a tekintete.)

Vendemmia a La Costa

.

Munkásan, csendesen kezdődött az idei szüret is, de minket már nem lehetett becsapni: a tavalyi tapasztalat alapján tudtuk, ez a halk, dolgos serénykedés csak ebédig tart. Ebéd után már felharsantak az énekhangok itt-ott a tőkék között, a munka végeztével pedig előkerültek a gitárok, jó borok, estére igazi velős csont, még jobb borok, még önfeledtebb hangulat.

Bár a szőlőfürtök nem olyan szépek mint tavaly, de nagyon édesek és koncentráltak, erős, ütős bor lesz belőlük.

 

 

Nézzétek meg a tavalyi szüreti képeket is - guardate anche come é andata la vendemmia l'anno scorso:

http://ciripbogar.blogspot.it/2011/09/vendemmia-la-costa.html

Borgio Verezzi

 Hétvégén meglátogattuk Borgioban nyaraló kedves barátainkat.

Találtunk még rajtuk kívül sós ízű köveket, pálmák susogását, rezignált  merengéssel köszönő nénit (sera, sera..) álmos macskát a régi szaracén falak mellett.
Az utolsó igazán meleg napokat élvező bronzbőrű nyaralókat a tengerparton.
Este hűvös fuvallatot, hideg sört és az év első, talán utolsó fritto mistoját.
Jó volt.

 

 

 

 

Körös-körül a Körösökön

.
Avagy a kutya nehéz Körös túra...

 

Fotók: Meggyes Lilla, Konczos Krisztina, Selmeczi László,  Bíró Helga, Én

és ha esténként megkérdeztük Livit, mit tud a Honfoglalásról:

(hát sok mindent, tanultunk egy kis szimbolikát)

 Árpád alatt menekültek erre a magyarok, közben

Átkeltek a Kárpátokon, ki lovon, ki gyalog, szóva’

Hátuk mögött hagytak szépen hegyet, rengeteget, úgyhogy

Átláthatták maguk előtt végre a terepet, merhogy

Paráztak, mer a magyarnak puszta csak a jó, hisze’

Szemmel nem tartani egymást sehogyse baró.

Ott voltak az Ungnál, azután meg a Tiszánál, éshát
Mentek volna tovább is a Tisza vonalánál,
Csakhogy nem tudták, a túloldalon micsoda lakik, vagyis, hogy
Lakik-e és ki lakik és sokan-e lakik?
Árpád konkretice épp az Ung folyónál lakott, egyszer
Hívatta a Küsidet, egy Tas nembéli tagot, mondom
Hívatta a csákót aztán ilyet szólott őhozzá:
A Tiszántúl érdekel, na puhatolózzá’!
Bejön-e a fű, tiszta-e a víz,
Me’ sikít az ősi föld: velkám, plíz!
Vigyél viszont magaddal egy csecse fehér lovat is,
Aranyzablát a szájába, gyémántnyerget a hátára,
Ragyogja le a nagyégről a csillagot is!
S ha királyt találsz valahol, hát azzal adjad neki,
Hogy az Árpád küldi a lovat, s a pénz nem érdekeli, és,
Hogy nem kér érte semmit is, csak füvet kér meg földet kér
Meg vizet kér, azt kész is, na ezt mondd meg!

Indult is a Küsid, át a Tisza vonalán, és aztán
Látta is, hogy nem hazudik ám a hagyomány.
Térdre rogyott a szegény, a szája pedig á-n:
Igen, igen, igen, igen, a Kánaán!
Harmadik napon jutott el végül egy városba, ami
Morva volt, és Szvatopluk volt a lakosok ura.
Küsid nyomta bizony rögtön, mit az Árpi mondott neki,
És a fehér lovat a nyereggel átnyújtotta neki.
Hát a Szvatopluknak másmilyen volt a szimbolikája, ígyhát
Adott földet, adott vizet, füvet, üsse kánya.
Három napig vígan ment a Küsid hazafelé,
Mikor Árpi bácsi személyesen lovagolt ki elé.
Mingyá nézte is a vezér ám a viz-, a füv-, a földet,
Hogyha hagyomány is, csak bizonyos áldozatot ér meg, viszont
Látta, hogy a minta bizony kibaszottul atom, azt, hogy
Édes a víz, zsíros a föld, bejön a fű nagyon,
S ahogy kézről kézre adták ott a kulacsot, a füvet,
Végérvényesnek találták a szerződésüket.
Rögtön fordította Küsidet az Árpi visszafelé,
Mondta, menjen újra Szvatoplukhoz, hallja csak a zselé, azt, hogy
Miénk itt e föld, az erdő, mező, úgyhogy
Eltakarodni e földről az kötelező.
Ha nem érti, mondjad neki, az Atilla jogán,
Na meg a fehér ló, nem emlékszel, köllött, apukám.
Egy szó, mint száz, Szvatoplukom, azt gondolom én,
Jut neked hely máshol is még a földkerekén!
Agyonütöm a lovadat, görbelábu szar,
Dugjad fel az ajándékod magadnak, magyar!
Azé a föld, aki azér’ elébb odanyúl,
Gyorsaság a jogossághoz így viszonyul!
És akkor légy szíves az avarokkal mondjad má’ meg, mi van!
Apukám ti vagytok hívatlanok ebben a buliban. Figyelj:
Többen vagyunk, jobbak vagyunk, úgy megyünk, hogy lövünk,
Mindenkit, aki csúnyán néz, jól lemészárolunk!
Aztán elmondta még, hogy a magyar odafele tart,
Azután a lovára ugorott, és gyorsan elinalt.
Szvatopluk hitte is meg nem is, ami vele megesett,
Gondolta összerántja hétvégén a morva sereget,
Na, erre hétvégére se serege, se nemzete, de,
De élete se, csobb, beléfulladott a Duna vizibe.