.
Meleg volt az idei nyár, az eső pont jókor érkezett, ezért a
szüret is nagyon hamar elkezdődött. Így történt, hogy most hétvégén a La-Costában
az utolsó szüreti napra készülődtek, vasárnapra a merlot és némi chardonnay
maradt a tőkéken.
Szép volt ez a meleg szeptemberi nap, és Marcival azon
filóztunk, miért ilyen szívszorítóan szépek ezek az ünnepek a La-Costában.
Gyönyörű helyen van, persze. Gleccser vájta völgy,
teraszosan művelt szőlővel, nincs gaz, parlagfű, de van szamóca, jelezvén, hogy egészséges az erdő és
a szőlő is majd kicsattan, nincs gomba,
penész, vegyszerek.
Ez mind nem lenne elég, ha az ott élők nem élnének ilyen
harmóniában környezetükkel, nem éreznék azt a nagyon kényes egyensúlyt, ami
kell ahhoz, hogy ember és természet jól megférjen egymással ebben a mai
világban.
Dolgos hétköznapok és nagy örömmel végzett aratás, a kemény
munka utáni szívből jövő mulatság volt ez a szüret, a párás melegben dalolva,
mosolyogva szedték a fürtöket, a kutyák izgatottan rohangáltak a sorok között,
robogott a traktor a nyomukban.
Ebéd után a hűs borok hatására előkerült a gitár, aztán
délután a préselés még nagyobb jókedvvel folyt.
Mikor minden elkészült, körbeültek az emberek, koccintottak,
énekeltek-gitároztak tovább, és valahogy senki sem tudott hazamenni.
Feljött a hold,
egyik-másik szüretelő már ötször-hatszor elbúcsúzott mindenkitől, -igen, most
zuhanyoztam, mindjárt megyek haza-mondta a telefonba, aztán csak még egy dal,
meg még egy.
Grandi emozioni, ahogy ők mondják.























































