2010. nov. 1.

Tutti Santi

.
Egy évvel ezelőtt érkeztünk először Olaszországba, Mindenszentek napján.
Ködös, esős idő volt, akárcsak ma, és egy lepukkant milánói hotel várt minket a másfél hónapos "próbaidőre".
A hotelból a városközpontig gyalog indultunk el, bevallom végigpityeregtem az utat, annyira sivár volt ez az idegen külváros, annyira szomorú az idő. Aztán lassan előtűnt a ködből a hatalmas fehér Dóm, az óriási tér csillogott az esőben. Bementünk, bent csend és halk muzsika, gyertyák és a gyertyák fényében átszellemült arcok.
Mi is gyújtottunk gyertyát és a családra gondoltunk, Papusra, Nagyira, Nagypapára, akik emlékeinkben élnek és nem lehetnek velünk.
Ez volt nekem Milánóban az első impresszió.







 Azóta megszoktam, sőt megszerettem Milánót és az egész környéket, az emberek közvetlenségét, a dallamos, gyönyörű nyelvükből egyre többet értek. A tavalyinál sokkal kellemesebb hangulatban tértünk be idén a kis San Sebastiano kápolnába egy imára. 



 Az emlékezés napjain régi családi képeket nézegetünk a gyertyák fényénél, és mesélünk a családi legendáriumból. Szerintem a legszebben úgy emlékszünk rájuk, ha emlegetjük őket, nevetünk a régi kedves anekdotákon és ilyenkor lélekben együtt van a család.
Válogattam Nektek is egy csokrot kedvenc képeimből: sajnos Öregmami és Nagypapa már nincsenek köztünk.

Nagypapa kenyeret oszt  '56-ban a Rákóczi úton


Anyu, a legvagányabb lány Zuglóban

 Nagymama




Unokatestvérem, Gabika egyik anekdotája Nagyiékról:
Valamikor a nyolcvanas évek elején-közepén - az E.T.-mánia éppen leáldozóban - sikerült egy végkiárusításon (viszonylag olcsón) hozzájutnom álmaim fröccsöntött E.T.-babájához. Már régen incselkedtem a gondolattal, hogy szegényes költségvetésemet átcsoportosítva beruházok erre az elemes-világítóujjú bábura - így hát pont megfelelő időben jött a leértékelés.Hónom alatt narancs-vörös centrumos zacskóban megbújva frissen enyém lett új barátommal első utam haza (jobban mondva a szomszédba - nagyszüleimhez) vezetett. Iker-kertes házról lévén szó volt kutya is - így a bejárati ajtót csak éjszakára zárták be. Én ezt kihasználva belopóztam a sötét előszobába és a nemrég vásárolt piciny földönkívülimet lehelyeztem az előszoba egy jól látható részére - még az ujjában lévő ledet is beüzemeltem. Mindezek után kiosontam az ajtó elé, majd becsöngettem - fülemet erősen az ajtóra tapasztva. Először ajtónyitódást halottam, majd nagyanyám tétova jajkiáltását. Pár másodperc múlva ismét nagyanyám hangját véltem felismerni:
- Gyere már ide! Valami gusztustalan állat bejött a kertből. - kommentálta nagyapámnak a szituációt.Pár néma pillanat elteltével lépéseket hallottam, aztán nagyapám félreismerhetetlen dörmögő hangján utasította feleségét:- Hozzad a seprűt!Lépések - motoszkálás - ismét lépések és DURR! DURR! DURR! - és nagyapám hazaküldte az E.T.-met.
Minden valószínűség szerint erre a sorsra jutott volna egy igazi ufonauta is, ha nagyapámmal hozza össze a sorsa. Belegondoltam abba, hogy sok száz- ezer-, vagy talán millió fényévnyi távolságból a Földre küldenek egy követet (egy ottani kiválóságot, akinek érdemei, bátorsága és nagyszerűsége elismeréseként adatott ez a feladat) és egy ilyen történelem előtti szerszámmal, mint amilyen a seprű - szétverik a két civilizáció közti esetleges hídépítés vissza nem térő lehetőségét.





7 megjegyzés:

  1. :O - most már tudom drága fotós - barátosném, hogy miért és hogyan :)))) Már egy éve, hogy odavagytok?! Nem mondhatni, hogy ólomlábon cammog "Az az idő" :))))))))))))

    VálaszTörlés
  2. Tündéri a sztori és nekem nagyon tetszik a gyertyás-Szűz Máriás kép. A régi fotók pedig meghatóak. Én is szívesen nézegetem néhanapján az enyémeket, s eszembe jut sok minden... az is, hogy velem együtt ezek a sztorik is elfelejtődnek majd.
    Némelyikért kár...

    VálaszTörlés
  3. Szóval őket retusáltad:)
    Anyukád nagyon aranyos azon az öcsis képen, (nem hasonlítasz rá???) de mamád mindent visz, h kibírta ebben a pózban, ezzel az elmélázó arckifejezéssel... Mind nagyon tetszik, és külön öröm h Luxi belenéz a kamerába:)
    Köszönöm a hangulatot!

    VálaszTörlés
  4. Olaszországba én is Milánoban jártam először. Akkor nyár volt. Az emberek szinte az utcán éltek. Lüktetett a nevetésüktől a város. Gyönyörű családi képek.
    A legjobban mégis a templomi gyertyás képek tetszenek.

    VálaszTörlés
  5. Szia! De jó blogod van!Régi képek, emlékek, gyertyák, kápolna Milánó, dóm.
    Köszi az élményt!:-)

    VálaszTörlés
  6. i totally love your blog. now i am a follower of yours too.

    VálaszTörlés
  7. Sasó, még nincs egy év nettóban, mert decembertől áprilisig otthon voltunk, nekem olyan hosszúnak tűnik.

    Fodorka,írd le te is őket, akkor legalább az unokák is nosztalgiázhatnak.Unokatesóm nagyon szeretett ijesztgetni,emlékszem valahonnan megkaparintott egy kiürült Unikumos üveget, megtöltötte vízzel, és kergetett vele, hogy: mééreg,mééreg; én persze el is hittem, méregzöld hasas üveg nagy vörös kereszttel mi más lehetne? Azóta se szeretem az Unikumot.

    Merci, csak egy kicsit retusáltam, szeretem a régi képek karcosságát, nem is lenne igazi nélkülük.
    Igen, anyura hasonlítok, Marci szerint elsősorban a rettenetes természetem:)
    Nagyi most 93 éves, de pont ugyanilyen a nézése ha olyat kérdezel tőle amire nem szívesen válaszol...ufo nézésnek hívjuk, mert úgy mered maga elé, mintha ufo szállt volna le a szoba közepére.

    Györgyi, örülök hogy itt jártál,Te írónak születtél, még a hozzászólásod is olyan eleven, tényleg ilyen Milánó nyáron.

    VálaszTörlés