2013. ápr. 22.

I piselli


Egyik kedvenc tavaszt jelző étkem a friss, zsenge, édes cukorborsóból készült leves. Mindig a Dédi jut róla eszembe, tavasszal majd' minden nap csinált, még egy kis cukorral megédesítve, csipetkével, sok répával.
Aztán egy kollégám felesége is kötődik a borsóleveshez, ahogy a balatoni nyaralóba utazva a kocsiban fejti a ropogós szemeket.
Most, hogy végre megjelent a piacon, szinte állandóan terítéken van. 
Egyszer régen láttam egy fényképet krumplirózsás borsókoszorúról, mindig ott motoszkált az emlékezetemben, tegnap végre ki is próbáltam:
Krumplipüréből habzsákkal koszorúkat nyomtam, sütőben kicsit megpirítottam, majd párolt borsóval töltöttem. Tanulság, hogy elég magas koszorúkat kell nyomni legközelebb, mert nekem kicsit ellapult a sütőben.
Nagyon finom és olyan csinos, hogy ünnepi köretnek is megfelel.



Tegnapelőtt találtam ezt a kis négylevelűt, ma reggel még hármat hozzá, lássuk mit tud...hiszen megvan így a "három a magyar igazság, egy a ráadás" Ajánlom mindazoknak, akiknek nagy szükségük van ezen a héten rá.


nagyon szép tavaszi hetet mindenkinek!

2013. ápr. 18.

Selvino portaprimavera - tavaszhozó

 .
Ez a hegyek közötti eldugott tisztás az egyik kedvenc menedékem. Igaz, a virágos rétet  hamar lekaszálják az állatok miatt, sajnos csak egyszer volt szerencsém a derékig érő virágok közt sétálni. Két éve, májusban. A mostani párnás, puha zöld fű is gyönyörűséges, és ahogy lejjebb mentünk a patakocskáig, sokféle erdei virágra akadtunk. Én személy szerint valami álnok csípősbogárra is, amitől másnapra a középső ujjam feldagadt és ebben a vonalban a kézfejem is - csak gyanítom, hogy valami bogár lehetett a tettes, mert az itt lelhető növények közül egyről se tudok, ami ilyen harapós lenne.


 Szent Erzsébet legendája jut eszembe erről a "szoborról" a jobb oldali képen: arca fiatal és csodálkozó, súlyos köpenye alól kivillanó kosarában pedig virágok vannak...


A nemes májvirág  boglárkavirágúak (Ranunculales) rendjébe, ezen belül a boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozó faj. Teáját nevéhez méltóan epe-, máj- és vesebántalmak ellen fogyasztják.



egy kis ugra-bugra erdei nyuszika canus coniglionus:)





A kakasmandikó viszont liliomféle, felismerni hosszú bibéiről. Hívták még Szent György virágának, illetve kutyafoggyökérnek is a latin nevéből eredően: dens canis

 A fehér sáfrány (Crocus albiflorus) a nősziromfélék (Iridaceae) család sáfrány (Crocus) nemzetségébe tartozó,védett növényfaj.
Természetes előfordulása csak itt az Alpokalján van, Magyarországon meg a Kőszegi-hegységben


Csillagvirág, (Scilla) a spárgafélék (Asparagaceae) családjába és a csillagvirágformák (Scilloideae) alcsaládba tartozó nemzetség. Hagymás, évelő növények. 




2013. ápr. 10.

világok lehető legjobbika


.Ma halottam ezt a kis szösszenetet:
Az optimista hiszi, hogy ez a világok lehető legjobbika. A pesszimista attól tart, hogy tényleg ez a világok lehető legjobbika. 

Hoztam pár harmatos képet reggelről. Szeretném őket Évának ajánlani sok szeretettel.








2013. ápr. 7.

Insalata mista del prato - salátástál a mezőről


Peppinó virágos étvágyát megirigyelve (és egy téves beazonosítást követve) tegnap kicsit utánanéztem, melyik növény ehető a házunk előtti réten, melyiktől jobb óvakodni. Kiderült, egy egész salátástálat lehet összeállítani a kínálatból, legtöbbjének a fogyasztása számunkra is nagyon ajánlott. Nem utolsó sorban pedig remek blogokra akadtam kutakodás közben:) 
például az Erdőkóstolóra, egy bűbájos, nagyon gondos és szép blog ebben a témában.
Az Olajzöld levelek kékek blog linkjét meg megtaláljátok jobb oldalt a kedvencek között. (ideje lesz a kedvencek listát frissítenem)

a kínálat a következő:

 Anyukámnak pedig ezzel a  csokorral kívánok nagyon boldog  és még nagyon sok napsütéses, virágos születésnapot!

illatos ibolya (Viola odorata) virága szintén ehető

A növények élőhelyükön fotózva:

Piros árvacsalán (Lamium purpureum)
Gyógyhatásáról megoszlanak a vélemények, a virága nagyon kis mennyiségben arzént is tartalmazhat, ezért ne sokat fogyasszunk belőle egyszerre.

 Tyúkhúr, vagy szebb nevén csillaghúr (Stellaria media) latin neve is a csillagra utal, mert tíz, valójában 5 mélyen osztott hófehér szirmával és ötágú fellevelével olyan, mint egy csillagocska. Ezt már láttam, hogy szorgosan gyűjtögetik a helyi bácsikák. Keverjük salátába, sok betegség ellen hatásos gyógyír: pl. segít a görcsök, aritmia, neurózis, gyomorfekély esetén, de szaponin-tartalma miatt ebből se fogyasszunk nagyon sokat egyszerre.


 Pásztortáska (Capsella bursa-pastoris) és Pongyola pitypang (Taraxacum officinale)
 A pásztortáskának, népies nevén gezemicének legismertebb a vérzéscsillapító hatása. Tartalmaz flavonoidokat, vérzéscsillapító peptidet, kálium- és kalciumsókat valamint kolint és tiramint.

A pongyola pitypang étvágygerjesztő, epeműködést serkentő, szél- és vízhajtó hatású. Emésztési bajokban, zsíranyagcsere problémákban, epetermelődés fokozására, vese- és májbajok esetén hasznos. Enyhe hashajtó. Megakadályozza az epekőképződést, jó hatású a tavaszi méregtelenítésben.

 
 Sikerült ezt a két kis növénykét is Juhmeli segítségével beazonosítani:

  Lúdfű, (Arabidopsis thaliana)roppant érdekes növény, miszerint alacsony kromoszómaszáma (n=5) és rövid generációs ideje miatt fontos növénybiológiai és genetikai modellorganizmus. Igen kicsi genommal rendelkezik, ami hozzájárult, hogy 2000-ben az első növény lett, melynek teljes genetikai állományát szekvenálták.
A  virágos növények mintegy 250000 faja között a lúdfű sejtmagja rendelkezik az egyik legkisebb DNS készlettel. Bár közvetlenül nem használják a mezőgazdaságban a lúdfüvet, még salátaként sem fogyasztják a reform étrendben, dísznövénynek sem tekinthető mégis napjaink sztárnövénye. A tudósok általa tanulták meg, hogyan védjék meg a búzát, napraforgót, kukoricát a  különféle betegségektől, hogyan virágoztassák és érleljék a paradicsomot és egyéb zöldségféléket, vagy hogyan növeljék meg a repce olajhozamát:)
 
Ösztörűs veronika, (Veronica chamaedrys) népies nevei örgödcsíptefű vagy viharvirág. Nem szabad összekeverni az orvosi veronikával, bár ezt a kis növényt is használták a népi gyógyászatban, hatóanyagai megterhelik a májat nagy mennyiségben.

és egy lelkes virágevő:)

Mivel az információkat az internetről szedtem, és sok egymásnak ellentmondó véleménnyel is találkoztam, ezért minden kiegészítést, korrekciót szívesen fogadok!

2013. ápr. 4.

Primaverile finalmente- végre tavasz




 tavaszi spárgaleves

Peppino egyelőre nem disztingvál:mindent megeszik, amit csak talál. Szerencsére a százszorszép és az ibolya valóban ehető:)

2013. ápr. 3.

Pasqua - Húsvét vasárnap


Esős borult volt az idő ezen a héten, egyedül Húsvét vasárnapra adott az ég egy kis napsütést. Esti vesperára menvén azonban már érződött a vihar illata a levegőben, gyűltek a fellegek. Szép volt a vespera...a virágba borult templom, ahogy a pap szentelvízbe mártott olajfaággal áldott meg minket. Ahogy mise után kiléptünk a templomkapun, megdördült az ég, cikáztak a kékes villámok, az ég alját még vörösre festette a lemenő nap. Félelmetesen szép volt.. majd jégdarabok hullottak az égből, végül igazi tavaszi záporrá enyhült az égi dörgedelem.





Mise alatt azon gondolkoztam, vajon miért reked  meg sokszor az ünnep nálam a külsőségekben. Fontosak a hagyományok, az ünnep díszei, hogy étellel, itallal emeljük az ünnep fényét. Én is szeretek elmerülni az ételek készítésében, díszítésben, takarításban, de sokszor a lényeg, a belső megélése az ünnepnek nem sikerül. Ez családi örökség. Pedig tapasztalatból tudom, hogy a belső megéléshez elég egy alma és egy gyertya,  a többi a belső találkozásokon, beszélgetéseken, elcsendesülésen múlik.
A templomban a mellettem lévő körmét rágó igazi nyegle kamaszgyereket csodáltam, milyen ünnepélyesen van felöltözve: makulátlan fényes cipője, kékesfekete selyeminge és bársonysála kellemes volt a szemnek, megadta az ünnep módját. Fontos, az ünnep iránti tisztelet jele, de ez csak a körítés kell hogy legyen. (bizonyítvány amúgy arról, milyen könnyen elterelődik a figyelmem.)
Vajon tényleg elhiszem-e, hogy Jézus feltámadt, nem jelképesen, hanem tényleg? Amíg csak jelkép ez számomra, az ünnep is csak ilyen díszletszerű lehet.



Pál Ferenc szavait ezért nekem is mindig szem előtt kell tartanom. Itt a böjt valódi jelentőségéről ír:



"Észre sem vesszük, hogy a kényelem, sok jó dolog teljesen hozzánk tapadt, és ez akár az életcélunktól is elterelhet minket. Többet és többet dolgozunk, hogy még többet és még többet keressünk, de közben ami miatt kizsigereljük magunkat, a megkeresett pénzt gyakran olyan dolgok vásárlására költjük, amelyekre igazából nincs szükségünk. Megdöbbenve nézem, amikor az áruházban vagyok, hogy mennyi minden feleslegeset vásárolnak emberek, mennyi minden van a kosarunkban. Sok olyat veszünk, ami nélkül is tartalmas életet lehet élni. A böjt egyik szerepe a célzatos egyensúlyvesztés, aminek az a lényege, hogy kiderüljön, van-e mélyebb erőforrásunk. Van-e spirituális kapaszkodónk, ami akkor is megtart minket, ha éhesek vagyunk. Ami felé akkor is fordulhatunk, ha fáradtak, kimerültek, szomjasak vagyunk. Létezik-e számomra ilyen erőforrás, kapaszkodó? Ez a kérdés. Ezért fontos, hogy a böjt nem egyszerűen csak fogyókúra vagy méregtelenítés. Más a folyamat, más a célja és a hozzáállás is más.

-Gyakran mondják, hogy a böjt csak vallásosan becsomagolt fogyókúra vagy méregtelenítés, amiről lehántható a külső, vallásos kéreg a racionális lényeg megtalálása érdekében.

Ez egy dimenzió vesztett megközelítés. Hiányzik belőle a spirituális dimenzió. De a böjtből akkor is hiányzik a spirituális dimenzió, ha lelki vagy erkölcsi élsportnak tekintem. A böjt célja az volna, hogy egy megrendültebb állapotban átéljem a saját gyöngeségemet, amit nem valami táplálékkal vagy élvezettel akarok betölteni, hanem tudjak Istenhez fordulni kiüresedett, hiányokkal teli helyzetemben. Ha azonban élsportot csinálok a böjtből, akkor a büszkeségem fog növekedni, és a hiányt  énközpontúságom tölti majd ki."

Kiegészítés: Ma reggel olvastam Mártánál egy bejegyzést, ami úgy érzem most nekem a legjobb iránymutató.  Idemásolom az írását.

"Van néhány jelenség, melyek nem engedik magukat akartatni: nem lehet hinni akarni, szeretni akarni, remélni akarni, és a legkevésbé lehet akarni akarni. Olyan dolgok ezek, melyek kisiklanak a manipuláció eszköztára elől, s ha valaki mégis elvárt, akart érzéseket kényszerít magára, elveszíti közben azt a lényeges valamit, amire az érzések irányulni (vélődnek).
Kicsit érthetőbben: ha valakit szívesen nevetésre késztetnénk, érdemes egy jól-rosszul elmesélt viccel próbálkozni.
Ó,  a hitre, reményre, szeretetre szóló meghívások a lehető legváratlanabb formába burkolóznak. Mondjuk, egy csokor fehér hunyor az asztalomon? A virágoknak nem lehet ellenállni.
Meg olyan ez, mint mikor (szóval minden áldott nap...) szeretném legyőzni a bátortalanságomat, a mindenféle kisebbségi érzéseimet. Míg csak erre gondolok: nem megy. Nem lehet, nem szabad egyenesen az érzéseket megváltoztatni akarni. Kerülő úton, egy-egy "viccre" való odafigyeléssel jó elindulni, s minden bénító érzés ellenére emberek közé menni, dolgozni, tanulni, énekelni, mittudomén. Néha arra gondolok: vagy én élem meg, amennyire szépen és érdekesen csak tudom, az életemet, vagy majd az szépen továbbsétál mellettem, míg én az érzéseimet elemezgetem. Nem szokásom mást hibáztatni, mindig én választok.
De ezt csak magamnak mondom, s azon keveseknek, kik bátorságot az élethez pontosan egy életen át gyűjtenek."