2011. márc. 27.

Magnolia

.
.
vagyis valódi liliomfa. Erős egyéniség, büszke, de nem hiú és fennhéjázó mint a kis herceg rózsája; viszont nincs is benne annyi rejtett érzelem. Életerős, vastag húsú virága majd kicsattan az energiától. A kötöttségeket nem bírja, vázában egy nap alatt elhagyja magát. 
"A virágok szavát sosem szabad meghallgatni. Nézni kell őket, beszívni az illatukat"










A valódi liliomfák  nemzetsége a legősibb zárvatermők közé tartozik – legidősebb, fellelt lenyomataik több mint 100 millió évesek. A legősibb, magnóliákhoz hasonló fosszíliákat Kansasban találták, és Archaeanthusnak („első virág”) nevezték el. Magyarországon a kora miocénban keletkezett ipolytarnóci lábnyomos homokkőből kerültek elő a 19,6  millió éves Magnolia mirabilis maradványai.Mivel kialakulásukkor a méhek még nem jelentek meg, a valódi liliomfákat bogarak porozzák be – termőleveleik 
ezért durvák, nehogy a táplálkozó bogarak megsértsék őket. Fordított tojás alakú, de a végén kihegyesedő leveleik hetekkel a virág után hajtanak ki.
















(Látjátok a biciklikosaramat? Egy-két virágnak én sem tudtam ellenállni.)

20 megjegyzés:

  1. Gyönyörű ez a virágba borult fa! Annyira tiszta, annyira nőies a virága...
    A bicajos fotó szuper!

    VálaszTörlés
  2. Elképesztően szép a sorozat. Nem tudom szavakba önteni amit érzek.

    VálaszTörlés
  3. Igen, egyből gondoltam, hogy a te bicód:)
    Gyönyörűek a képek, és annak külön örülök hogy jobb kedved sugároznak. Tudod, ugye;)???
    Köszönöm hogy bepillanthattunk egy melegebb tavaszba! A mi környékünkön is sok a magnóliafa, de nekik még várniuk kell egy picit, hogy ilyen gyönyörűek legyenek!
    Szép napot és jó kedvet neked mára Ciripke:)))

    VálaszTörlés
  4. Szívet melengetők a képek. Kedvet kaptam, hogy beszerezzek egyet, pedig eddig ellenálltam:) Ha már egyszer ilyen ősi zárvatermőről van szó:)
    Tényleg a páfrányfenyőt (Ginkgo biloba) ismered? Őt pedig evolúciós elágazónak tartják a levél morfológiája miatt, ami egyszerű párhuzamos erezetű mintha sok tűlevél nőtt volna össze illetve még nem vált volna szét.

    VálaszTörlés
  5. Visszajöttem h elmondjam, mennyire tetszik a finom 2. és a finom2 1. képe;))))

    VálaszTörlés
  6. Tegnap magnóliafát ajándékoztunk Anyunak a 60. szülinapjára, Lóci szerezte be.
    Remélem, Húsvétkor lefényképezheted, bár addigra elvirágzik...

    VálaszTörlés
  7. Reni, Genfi, Köszönöm!

    Szecsi, tündérkertté varázsolja a környezetét.

    m, egy kis eső után ki is sütött a nap megint:)))
    de jó, hogy visszajöttél még egy kedves szóra:)

    Eszterlánc, látod jobb oldalon van egy szép vers is a páfrányfenyőről, Trendo írta.
    Képzeld én sem szerettem régebben a tulipánfát, azt hittem az emberi mohóság "génterméke" ez a csupavirág fa.
    A ginkgoról tudtam ősi származását, de azt nem, amit írtál, köszi! Az egyik legszebb levelű fa, szeretem végighúzni ezen az erezeten az ujjamat

    Áfonya, Merci azt mondja, még nem virágzik, talán megvár minket?

    Köszi, Tündérlátta, a neved is mesélős:)

    VálaszTörlés
  8. eszméletlen pazargyönyörűséges képek, álomszépek
    annyira jóóóónézni

    Van egy ilyen fa a ceglédi vasútállomáson, hihetetlen a kontraszt: a koszos peron és a tündökletes rózsaszín pillangószárnyú virágok

    VálaszTörlés
  9. Ciao grazie per essere passata a trovarmi e per il tuo messaggio!!!!
    Sono molto felice : il tuo blog è una meravigliosa scoperta!!!!! E' davvero bellissimo e fai ddelle foto stupende!
    A presto!

    VálaszTörlés
  10. Katalin, köszönöm! Elképzeltem ezt az állomást. milyen jó, hogy legalább valaki ültetett ide is egyet...

    Bleudelavande, grazie per te!
    Ci vediamo:)

    Tündérlátta, nem sikerült ellátogatni hozzád, pedig kíváncsi lennék ilyen név után:)

    VálaszTörlés
  11. Szeretettel küldöm a szépségekért, amikkel megajándékozol fotóiddal, írásaiddal:)

    http://eszterszappan.blogspot.com/2011/03/egy-jo-szo-jatek.html

    Köszönöm:)

    VálaszTörlés
  12. Csodaszép képek, tele finomsággal és nőiességgel!
    Nálunk még csak most kezdenek színesedni a fák, de már ez is szép, a sok szürkeség után.
    Napfényes napot!

    VálaszTörlés
  13. Ciripbogár, fogadj el tőlem egy jó szót a szemet és szívet gyönyörködtető fotóidért! :)

    http://eszterszappan.blogspot.com/

    Most épp a biciklis a kedvencem! :))

    VálaszTörlés
  14. Dorka, Judit, Szemirámisz: köszönöm szépen!

    Virágillatú szép napot Nektek is!

    VálaszTörlés
  15. Nálam még 3 hét legalább kell, hogy virágba boruljon! De a mi késik, az nem múlik! Jelzem, egy női bicikli is elfér a bokor magnólia előtti kis tisztáson! :)))))))

    VálaszTörlés
  16. Jelzem, nem felejtettem el azt a titkos kertet..

    VálaszTörlés
  17. Köszönöm a képeket! Értesítelek, mikor megtekintheted őket az új helyükön kiállítva :)

    VálaszTörlés
  18. Csodásak a fotóid, mint mindig!

    VálaszTörlés