Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
skip to main |
skip to sidebar
Eszternél
- Ciripbogár
- Bergamo, Lombardia, Italy
- Az élet apró dolgai egy Bergamohoz közeli kis városkában. Contact: cuttlepal@freemail.hu
Böngésző
musicbox
Ennyien vagyunk most
what I like...
Gastro favourites
Photo and restauration
Trendo
Őszi pókhálók
csillogó csöppek pókfonálon
fények villódznak konstatálom
hogy valami illékony csoda
álom és ébrenlét mixelt mákonya
vesz körül csak a monitor világít
az ember leereszti elfáradt pilláit
de a kép ottragad szemhéja falán
éjszakába fordul a fahéjszín délután
átmenet nélkül révületbe dűlt…
s a pókhálóban összegyűlt
sok keserédes őszi perc
úgy csendül mint a terc
mit ájtatos lánykák énekelnek
ódon templomhajókban
míg mások egybekelnek
és minden tovagördül tétován
csak a légvonatban megrezdülő
pókháló leng sután
míg egy csillogó csepp
dermedten ténfergő bogár
barna hátára csöppen…
képeid láttán erre gondoltam
a puhán bebónyáló szürkületben.
Páfrányfenyő
Gésák legyezői,
ginkgolevelek;
hamvas üde zöldek,
bársony kikelet…
boldogság a szívben,
lobbanó remény.
A napba öltözöl,
kis páfrányfenyő?
Az ősz beköszönt már,
de hol járhat Ő?
Napsárga leveled,
lám barnulni kezd…
Pillangók százai,
levél-danaidák,
hűségesen őrzik
anyjukat, a fát…
de érzik közelgő,
zord végzetüket,
tél jő; a kikelet
oly messze lehet.
Jeges szelek fújnak,
minden ág csupasz
fagyott lepkeszárnyak
várnak új tavaszt.
Indigó éj
Leszáll az indigó éj
suhogó köpenyben
kámzsáját jól fejébe húzva.
Éber lappantyú pirreg
a partmenti ligetben,
vizimanó közeledik úszva.
Halkan csobog a fekete víz,
hátára nem dobálnak
kisfiúk kacsázó kavicsot:
csattanjon élesen, pengve…
csak a mélykék éjszaka jár
körül a parton, elmerengve.
Pislákoló rőzsetüzemből
szelíden szétterült a füst,
a vízen átvezető karcsú hídnak
minden pallója fénylő színezüst.
A Hold illata
Tavaszi éjnek évadján néha
padlásom ablakát kinyitom,
kihajlok a bársonyos csendbe,
az éjszaka szívét hallgatom.
Baglyok se huhognak,
nem kuruttyol béka
e sejtelmes órán,
ha kinyitom néha
homályos, pókhálós
ablakom.
Levél alatt alszik a bogár,
nem ciripel a tücsök se már,
fejjel lefelé lóg a denevér
(hogy nem megy a fejébe a vér?!)
én meg bűvölten lesem a holdat…
Ilyenkor csap meg néha az az illat,
a titokzatos rejtélyével kínzó,
(nyomába se lép holmi földi Kenzo!)
még talán az ódon levendula,
melynek hajaz rá az illata.
Csillagok porát feloldva ég vizében,
szerelmes sóhajokkal elkeverve szépen
készülhet az áldott ambrózia,
melynek ily csodás az illata!
Múlt, jelen, jövő hullámzik felszínén
és benne vagy te is, múzsám, szép szirén…
Tűnékeny emléked, oszlik párlata,
lassan feldereng az indigó éjszaka;
a tó felett a Hold is felhőbe menekül,
fénye és illata a vízben elvegyül.
csillogó csöppek pókfonálon
fények villódznak konstatálom
hogy valami illékony csoda
álom és ébrenlét mixelt mákonya
vesz körül csak a monitor világít
az ember leereszti elfáradt pilláit
de a kép ottragad szemhéja falán
éjszakába fordul a fahéjszín délután
átmenet nélkül révületbe dűlt…
s a pókhálóban összegyűlt
sok keserédes őszi perc
úgy csendül mint a terc
mit ájtatos lánykák énekelnek
ódon templomhajókban
míg mások egybekelnek
és minden tovagördül tétován
csak a légvonatban megrezdülő
pókháló leng sután
míg egy csillogó csepp
dermedten ténfergő bogár
barna hátára csöppen…
képeid láttán erre gondoltam
a puhán bebónyáló szürkületben.
Páfrányfenyő
Gésák legyezői,
ginkgolevelek;
hamvas üde zöldek,
bársony kikelet…
boldogság a szívben,
lobbanó remény.
A napba öltözöl,
kis páfrányfenyő?
Az ősz beköszönt már,
de hol járhat Ő?
Napsárga leveled,
lám barnulni kezd…
Pillangók százai,
levél-danaidák,
hűségesen őrzik
anyjukat, a fát…
de érzik közelgő,
zord végzetüket,
tél jő; a kikelet
oly messze lehet.
Jeges szelek fújnak,
minden ág csupasz
fagyott lepkeszárnyak
várnak új tavaszt.
Indigó éj
Leszáll az indigó éj
suhogó köpenyben
kámzsáját jól fejébe húzva.
Éber lappantyú pirreg
a partmenti ligetben,
vizimanó közeledik úszva.
Halkan csobog a fekete víz,
hátára nem dobálnak
kisfiúk kacsázó kavicsot:
csattanjon élesen, pengve…
csak a mélykék éjszaka jár
körül a parton, elmerengve.
Pislákoló rőzsetüzemből
szelíden szétterült a füst,
a vízen átvezető karcsú hídnak
minden pallója fénylő színezüst.
A Hold illata
Tavaszi éjnek évadján néha
padlásom ablakát kinyitom,
kihajlok a bársonyos csendbe,
az éjszaka szívét hallgatom.
Baglyok se huhognak,
nem kuruttyol béka
e sejtelmes órán,
ha kinyitom néha
homályos, pókhálós
ablakom.
Levél alatt alszik a bogár,
nem ciripel a tücsök se már,
fejjel lefelé lóg a denevér
(hogy nem megy a fejébe a vér?!)
én meg bűvölten lesem a holdat…
Ilyenkor csap meg néha az az illat,
a titokzatos rejtélyével kínzó,
(nyomába se lép holmi földi Kenzo!)
még talán az ódon levendula,
melynek hajaz rá az illata.
Csillagok porát feloldva ég vizében,
szerelmes sóhajokkal elkeverve szépen
készülhet az áldott ambrózia,
melynek ily csodás az illata!
Múlt, jelen, jövő hullámzik felszínén
és benne vagy te is, múzsám, szép szirén…
Tűnékeny emléked, oszlik párlata,
lassan feldereng az indigó éjszaka;
a tó felett a Hold is felhőbe menekül,
fénye és illata a vízben elvegyül.
Il Tempo adesso
Etető
Játék
Eszternél
Rendszeres olvasók
Copyright
Minden jog fenntartva. Az oldalon található fotók írásos beleegyezésem nélkül nem közölhetők
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése