2013. ápr. 18.

Selvino portaprimavera - tavaszhozó

 .
Ez a hegyek közötti eldugott tisztás az egyik kedvenc menedékem. Igaz, a virágos rétet  hamar lekaszálják az állatok miatt, sajnos csak egyszer volt szerencsém a derékig érő virágok közt sétálni. Két éve, májusban. A mostani párnás, puha zöld fű is gyönyörűséges, és ahogy lejjebb mentünk a patakocskáig, sokféle erdei virágra akadtunk. Én személy szerint valami álnok csípősbogárra is, amitől másnapra a középső ujjam feldagadt és ebben a vonalban a kézfejem is - csak gyanítom, hogy valami bogár lehetett a tettes, mert az itt lelhető növények közül egyről se tudok, ami ilyen harapós lenne.


 Szent Erzsébet legendája jut eszembe erről a "szoborról" a jobb oldali képen: arca fiatal és csodálkozó, súlyos köpenye alól kivillanó kosarában pedig virágok vannak...


A nemes májvirág  boglárkavirágúak (Ranunculales) rendjébe, ezen belül a boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozó faj. Teáját nevéhez méltóan epe-, máj- és vesebántalmak ellen fogyasztják.



egy kis ugra-bugra erdei nyuszika canus coniglionus:)





A kakasmandikó viszont liliomféle, felismerni hosszú bibéiről. Hívták még Szent György virágának, illetve kutyafoggyökérnek is a latin nevéből eredően: dens canis

 A fehér sáfrány (Crocus albiflorus) a nősziromfélék (Iridaceae) család sáfrány (Crocus) nemzetségébe tartozó,védett növényfaj.
Természetes előfordulása csak itt az Alpokalján van, Magyarországon meg a Kőszegi-hegységben


Csillagvirág, (Scilla) a spárgafélék (Asparagaceae) családjába és a csillagvirágformák (Scilloideae) alcsaládba tartozó nemzetség. Hagymás, évelő növények. 




10 megjegyzés:

  1. Most a zöldmohás csobogó vízesést irigylem....
    Mindig van valami.
    Peppino meg egy tünci....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a zöldmosásos vízeséssel én sem tudtam betelni, olyan érzésem volt, hogy nem elég egy óra, a látvány befogadásához, szinte meditációban kéne ott egy kicsit ülni. De erre nem volt lehetőség, a kis ugrabugra mindent fel akart fedezni.

      Törlés
  2. Gyerekkoromban csak úgy kéklett a mező a csillagvirágoktól. Ma alig találni belőlük itthon. Csodálatos a rózsaszín hunyor a képen. Kertészetekben mindenütt kerestem, de csak fehéret és zöldet találtam azt vettem is.
    Peppinoval nem lehet betelni. valami csoda rejlik benne. Sugárzik a szeretettől, kedvességtől.
    Szokásodhoz híven megint csodálatos helyekre kalauzoltál minket.
    Ölellek

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a rózsaszín igazából mindig egy fehér virággal párban bújik ki a földből, lehet, hogy csak így megszíneződik idővel. Gyönyörű virág, de nagyon mérgező. meséssé teszi az erdőt. Vannak indikátor növények, amik nem viselik a szennyezést, ezért jó jel, ha van belőlük, jelzik, hogy tiszta a levegő és a talaj. Nem tudom, a csillagvirág ilyen-e, de például a kamilla igen. Sajnos szinte alig találni kamillát otthon.

      Törlés
  3. Ennyi szépség egy helyen! Ott ahol fényképezted és nálad. Jó itt!

    VálaszTörlés
  4. Mindig jó hozzád benézni. Csodálatos képek, hangulatok.

    VálaszTörlés
  5. már többször csodáltam itt bámészkodva a fotóidat, imádom ezeket a fényeket, színeket...
    de az a kutty egy tüneménycsoda:)))))

    VálaszTörlés
  6. Ez az aranyos nem is kutya, hanem egy nyusz-nyusz . A fotók, mint mindig, gyönyörűek. Köszönöm a .....!

    VálaszTörlés
  7. kutymuty:) a környék réme, amúgy...minden kutyának rágja a fülét

    VálaszTörlés
  8. Fűben-fában orvosság van, ahogy a régi mondás tartja. Gyűjtöm ebben a témában a könyveket, bár tudnám mindet fejből! :) A nyuszi-témán kuncogtam, a 13 éves minischnauzerkém egyre gyakrabban felszabadult és vidám, és olyankor megtévesztésig hasonlít egy lógó fülű törpenyúlra, és igen, nyuszimód ugrándozik is. A kutyák azért élnek a földön, hogy felvidámítsák az emberek szívét, erre jöttem rá.
    Luca

    VálaszTörlés