2012. nov. 30.

Prima di Avvento - Adventi készülődés


Talán a borongós, esős napoknak köszönhető, hogy először időben elkészült az adventi koszorúm. Kettőt is csináltam, egy egyszerű mohával, fenyőgallyakkal bélelt faládát a konyhába és egy hagyományos koszorút a szobába. A szobaira még nem kerültek rá a gyertyák, sima fehér gömböket szeretnék majd holnap venni hozzá. Lehülést ígérnek hétvégére, a távoli hegyek már most fehéren világítanak, a közeliek sötét kobaltkékek, jelzik, hogy tiszta friss szelek jönnek.






Amúgy az olasz tévé már megkezdte "világvége" kampányát, csak világmegmentős-globalkatasztrófás filmeket fognak vetíteni egészen december 21.-ig, és a "világvégét" majd élő közvetítésben adják. Eszelő, ugye?
Tegnap egy Nicolas Cage világvége filmet adtak,  hát végig is néztük, jobb tudni mi várhat ránk:) (Addig is igyunk sok gyömbérteát és mentsük ki a fotókat a mágneses viharok elől.)

Valahol láttam egy nagyon ötletes mécsestartó-újrahasznosítást: ollóval kis háromszögeket vágok ki a tartóból, majd kihajtogatom, kikalapálom őket, és kész is van. Én most a közepébe is vágtam csillagot, de simán is szép.


14 megjegyzés:

  1. Nem is tudom hol kezdjem: úgy szeretek nálad!!!!Mindig is sajnáltam,hogy a szemétbe megy a mécses fém"háza"-köszönöm a megoldást!
    A fotóid szokás szerint mesések!!!!!
    Hozzánk mára beköszöntött a tél,egyenlőre hideggel .Süt most a nap.
    Adventi koszorút nagyon vágyok már készíteni!!!!!Délig dolgozunk,csak megírom neked ezt a néhány sort.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. várom én is, majd mutasd meg, jó? köszönöm, hogy időt szakítottál rám, és írtál!

      Törlés
    2. Mire hazaértem,úgy becsípődött a derekam szombaton,hogy semmit nem tudtam csinálni,le kellett feküdnöm.Még az a jó,hogy van egy kerámia adventi koszorúm,abba bele 4 gyertya és csók.:)
      Azért a kedvencemet szeretném még megcsinálni,de ma este meg unokázom munka után.:)

      Törlés
  2. Helyesek a csillagok.
    Még semmit sem készítetettem elő, holnapra terveztem, de egy dromedár hízott kacsa feldolgozása is vár rám.
    Lehet, hogy a dekor hétfőre marad.

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok a csillagos ötletedhez ! Máris ellopom.

    VálaszTörlés
  4. Jéééé, de érdekes, nálam is ugynailyen krém színű 4 szál sudár gyerya lett az adventi gyertya. Életemben először - virágkötő létemre - vettem egy egyszerű asztali díszt, szombaton este haza felé. Egy bordó vastag gertya volt a közepén, azt kértem 4 vékonyra kicserélni. Majd lefotózom és elküldöm.
    És az egyforma kedvenc tulipános csészénk mint mindig, most is milyen mutatós, minden alkalomra. Telitalálat!
    Boldog készülődést!
    Sz

    VálaszTörlés
  5. Thank you for the auspicious writeup. It in fact was a amusement
    account it. Look advanced to far added agreeable from you!
    However, how could we communicate?

    My blog - appliance repair Temple Terrance

    VálaszTörlés
  6. When I initially commented I clicked the "Notify me when new comments are added" checkbox and now each time a comment is added I
    get four emails with the same comment. Is there any way you can remove people from that service?
    Many thanks!

    My blog post :: free estimate for appliance repair Riverview

    VálaszTörlés
  7. This design is spectacular! You certainly know how to keep a reader
    amused. Between your wit and your videos, I was almost moved to start my own blog (well, almost.
    ..HaHa!) Fantastic job. I really loved what you had to say, and more
    than that, how you presented it. Too cool!

    Here is my web page - appliance repair Valrico

    VálaszTörlés
  8. When I originally commented I clicked the "Notify me when new comments are added" checkbox and now each time a comment is added I get three e-mails with the same comment.
    Is there any way you can remove me from that service? Thanks!


    my homepage; Smart circle directv

    VálaszTörlés
  9. Hi Dear, are you actually visiting this web page daily, if so after that you will definitely obtain pleasant know-how.


    Also visit my web blog :: sous les jupes

    VálaszTörlés
  10. Quality content is the key to attract the viewers to pay a visit the web page, that's what this web site is providing.

    Here is my website: Bench Craft Company advertising jobs greenville sc

    VálaszTörlés
  11. We stumbled over here from a different page and thought I should
    check things out. I like what I see so now
    i'm following you. Look forward to looking over your web page again.

    My blog post ... Bench Craft Company advertising agencies in memphis

    VálaszTörlés