2011. dec. 7.

Adventi játék


Itt is járt tegnap a Mikulás és és kis ezüst angyalkákat hozott azoknak, akik játszani szeretnének. Akik jelentkeznek a játékra és megosztják blogukban ezt a bejegyzést, sorsoláson vesznek részt, a szigorú közjegyző Miki a rénszarvas lesz. A nyeremény ezüst drótból hajlított, kristállyal és üveggyönggyel díszített karácsonyfa dísz, valamint az idei naptár a kedvenc fotóimmal. 


A sorsolás Luca éjszakáján lesz, és amint látom Mikinek,

(aki nem túlságosan felismerhető rénszarvas, az én hibám, nem vettem figyelembe, hogy a bal profilja sokkal előnyösebb, akárcsak nevében szintén két i-t viselő társának) 

könnyű dolga lesz...viszont mindhárom játékosomnak így sokkal nagyobb az esélye:)

A szóban forgó angyalkák egy bergamoi kasmír bolt kirakatában:




Tegnap este, Luca éjszakáján gyorsan megejtettük a sorsolást, aztán  aludni mentünk, nehogy véletlenül meglássuk Lucát, azaz Santa Luciát  mert akkor ám hamut szór a szemünkbe és nem kapunk semmit.

Itt Bergamoban nagyon fontos ünnep a gyerekeknek, jobban várják mint a Mikulást, mert a legbensőbb vágyaikat teljesíti. Szamárháton érkezik az éjszaka, ám nem szabad őt meglesni, mert akkor különféle csínytevésekre képes. Így hát a gyerekek tejet tesznek ki a szamárnak, kis süteményt Santa Luciának és kicsit félve, de boldogan fekszenek le jó korán az ágyba.
A karácsonyfát is ezen az éjszakán állítják fel a bergamoi otthonokban.

Két angyalkát és  naptárat sorsoltam ki. A legszerencsésebb Györgyi volt, hiszen neki alanyi jogon jár naptár, most nyert hozzá még angyalkát is, Santa Lucia nagyon tudja a dolgát...
A másik nyertes Lapappilon lett, azaz Éva, gratulálok nekik!
 Természetesen Lucának is küldöm a naptárat, Isten éltesse sokáig!
Köszönöm, hogy velem játszottatok!





32 megjegyzés:

  1. Szeretnék veled játszani! A blogomon megosztom: azenvilagom-tipitablogja.blogspot.com Köszi!

    VálaszTörlés
  2. Ciripke, szia:))))
    Ez a jószág kicsoda? Aranyos, az biztos, de nem ismerem fel - bocsánat :S

    Nagyon szeretem az idei naptáradat - a konyhában minden nap szemezünk vele:) Akiké majd az idei lesz, örülni fognak, de nagyon! Szép napokat nektek!

    VálaszTörlés
  3. Jelentkezem a játékra. Önző kutya vagyok, mert a fotóid és a gyönyörű dísz miatt teszem mindezt. :)))

    VálaszTörlés
  4. Bogi én írok neked egy facebook üzenetet, majd olvasd el lécci :) Köszi.

    VálaszTörlés
  5. Szabad blogtalanul játszani? Boldoggá tenne egy naptár a fotóiddal!
    Luca

    VálaszTörlés
  6. Luca, lehet, de névnaposok automatikusan naptárhoz jutnak:)

    VálaszTörlés
  7. Boróka névnap volt december 04.-én. A nick név is névnap? :)))
    Ráadásul Luca napján találkoztunk kedvessel immáron 26 éve. Így nekünk ez a név is ünnep.
    Tovább is van mondjam még? :)))
    Szülinapos is vagyok ebben a hónapban.
    Na még mindig tudom fokozni, de jóból is megárt a sok. Így ígérem csöndben maradok.
    Csak ne lenne ilyen nehéz! Karácsonykor mindenki beszél, mesél, játszik, huncutkodik.
    Cirip!
    Ígérem egyszer megkomolyodom.
    Hogy mikor?
    Hát ecccer. :))))

    VálaszTörlés
  8. Györgyi, nehogy megkomolyodj!
    Mi Marcival április elsején ismerkedtünk meg...
    Természetesen Luca napján megismerkedők is automatikusan naptárban részesülnek.

    VálaszTörlés
  9. Gyönyörű képeid miatt én is játszani szeretnék!!!

    VálaszTörlés
  10. Én is szeretnék játszani!
    Olyan szépek a nyeremények:)

    VálaszTörlés
  11. Jaj, ki ne maradjak...nagyon tetszik a karácsonyfadísz:)

    VálaszTörlés
  12. Én is szeretnék játszani,nagyon édesek és különlegesek ezek a díszek:))
    Köszönöm a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  13. Én is jelentkezem a játékra! Angyalka gyűjtő vagyok /barátaim, családom jártában keltében hoz egyet, de ilyenkor karácsony táján én is veszek néhányat /, kb. 40 fajta angyalka díszíti az egyik polcomat. Jó lenne, ha Őt is közéjük tehetném, biztosan nem unatkozna.

    VálaszTörlés
  14. Szeretnék én is jelentkezni a játékodra! Köszi:)

    VálaszTörlés
  15. Éljen, éljen! Köszönöm a lehetőséget! Amúgy is nagyon szeretek játszani!
    Luca

    VálaszTörlés
  16. Szeretnék én is beállni a sorba!!!Gyönyörű !
    Blogomra kitettelek !!

    VálaszTörlés
  17. Jöttem játszani, vittem a blogomba, remélem győzni fogok!

    VálaszTörlés
  18. gyönyörű itt Nálad (mindig)
    Játszhatok?

    VálaszTörlés
  19. http://mindenfleamilyetnkzmveskedtem.blogspot.com/2011/12/kihagyhatatlan-jatek.html

    a naptár miatt csorog a nyálam:))))

    VálaszTörlés
  20. Hú,de kedves angyalka vagy!♥
    A blogmra is felteszem,.máris!:)

    VálaszTörlés
  21. Szeretnék beállni a sorba, nagyon kedves ez a kis angyal. Köszönöm a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  22. Nagyon cuki a közjegyződ is :)

    VálaszTörlés
  23. Nagyon szépek ezek a drót-díszek! Én is örülnék egynek :)

    VálaszTörlés
  24. Nagyon tetszik jönnék játszani! :DD

    VálaszTörlés
  25. szia!
    én is jövök játszani!
    nagyon tetszik a dísz, főleg az ötletessége ragadott meg!
    Éva

    VálaszTörlés
  26. Gratulálok az oldaladhoz, és a csodaszép a díszekhez is. A szívembe lopták magukat. :)
    Meghirdettem a játékot nálam is.
    Áldott készülődést neked!

    VálaszTörlés
  27. Ma nagyon nehéz napom volt. Aztán jött a hír, hogy ajándék vár nálad. Köszönöm szépen. Még sose nyertem semmit. Ma két ajándékot és egy szívből jövő mosolyt kaptam . Szebbé varázsoltad a napomat.

    VálaszTörlés
  28. jaj de jó!
    küldök mailt!

    rettenetesen örülök! :-D

    sok pusz

    VálaszTörlés
  29. Hű de jó! Kapok egy csodás ciripbogaras naptárat! Juhééé! Örvendek nagyon. Írok mailt, köszönettel.
    Luca

    VálaszTörlés
  30. megérkezett!
    csodaszép!
    köszönöm!

    sok puszi

    VálaszTörlés