2011. júl. 26.

Santa Maria del Fiore


.
Ahogy a szűk sikátorokból kiérve egyszer csak elénk tárul a Duomo és a keresztelőkápolna látványa, összeszorul az ember torka, a látvány még két hónap után is megdöbbentő. Nem lehet megszokni, mint ahogy a gondolatot sem, hogy a tér a székesegyházzal 652 évvel ezelőtt is így ejtette bámulatba az arra járót.
A Duomo mindig a legnagyobbat és a legjobbat akaró Firenzeiek jelképe lett. Valamikor ez volt a világ legnagyobb székesegyháza, és még ma is a negyedik helyen áll.

az épület csak a 19 sz. második felében kapta meg színpompás nyugati homlokzatát.







A keresztelőkápolna (Battistero) a firenzei városi legenda szerint a kápolna eredetileg a fiesolei etruszkok felett aratott római diadal emlékére emelt Mars templom volt. Ez az épület kapta először ezt a jellegzetes fehér alapon zöld geometrikus márványborítást, amely azóta annyi más templom díszítésének ihletője lett.


A porta del Paradiso, Ghiberti keleti kapuja a keresztelőkápolnán. Mózes átveszi a tízparancsolatot.



balra sorbanállás a Duomo kupolájához, jobbra a hatalmas téren van bőven hely a rengeteg turistának.



A dóm melléképületeit és a kupolát a kor egyik legnagyobb építésze, Brunelleschi tervezte. Zseniális tervét  a kupolát illetően azonban nem fogadták el feltétel nélkül és az akadékoskodó és a feladatra teljesen alkalmatlan Ghibertit nevezték ki mellé építésvezetőnek. Brunelleschi erre faképnél hagyta az egész kócerájt, az építkezés nélküle hamarosan  le is állt, és csak hosszas kéretés után tért vissza, de már mint teljes hatalmú építésvezető.

évekkel később, mikor a majdnem kész kupolát Michelangelo becsmérlően tücsökketrecnek nevezte, a sértődékeny firenzeiek abbahagyták a kupola burkolását, ami azóta is befejezetlenül áll.



















13 megjegyzés:

  1. fantasztikus fotók!!!
    Katalin

    VálaszTörlés
  2. Végre egy hely, ahol én is jártam...
    Sajna Dávidot nem volt szerencsém közelebbről megszemlélni, a szakadó esőben kígyózó óriási sorhoz nem volt időm és kedvem.

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű képek. Szívesen elsétálgatnék ott. Na majd egyszer...

    VálaszTörlés
  4. Ahhh, és színeknek micsoda harmóniája!

    VálaszTörlés
  5. A 2.és 3. képen látható részletek különösen tetszenek.

    VálaszTörlés
  6. Ciripke, meg akarsz őrjíteni ezekkel a fotókkal ?Sikerült: még jobban Firenze imádó lettem. Köszönöm az élményt ...emlékeztetést...

    VálaszTörlés
  7. Szia Cirip, nem lehet könnyű ilyen szűk térben fotózni, ennyire sokat fényképezett épületről újat mutatni. Nekem nagyon tetszenek a képek! Jól megválasztottad az elsőt, de az utolsó órás is nagyon tetszik... Várom a többit! :) nem vagyok telhetetlen ;)

    VálaszTörlés
  8. Nekem is az órás a kedvencem .

    VálaszTörlés
  9. Köszi, Enikő!

    Márta, negyven fokban se lenne kedved a sort végigállni. Én tíz éve láttam utoljára, akkor restaurálták. Most megnéztem még egyszer (hétköznap este a kutya se jár arra)és vannak kétségeim a restaurálást illetően.
    A piazza della Signorán álló másolat, ha az ember nem túl szigorú, majdnem ugyanazt az élményt nyújtja.

    Évák, köszönöm, hogy itt jártatok!

    Ibolya, talán tavasszal visszatérek, és akkor majd...

    Mercike, én nagyon igyekeztem, de nem hogy újat nem sikerül mutatni, hanem az egyszerű látványt se tudtam visszaadni, ami a szemünk elé tárul..mégis az emberi szem a legcsodálatosabb masina. Ha az egész teret be akarjuk fogni, az csak valamelyik szomszédos háztetőről lehetséges, de még ott sem egészben. (8. 10. kép egy hotelablakból készült.)

    VálaszTörlés
  10. Igen, emlékszem, egyszer láttam élőben.... De a te képeid klasszisok, akkor is!

    VálaszTörlés
  11. Ciripke!
    Mindig ámulatba ejt a látásmódod. Valami csoda ahogy megmutattad nekünk a Duomot. A kiemelt élek, a gömbölyített terek új szerű látásmódot adnak az épületről. Általában a székesegyházak monumentalitása ijeszt engem. A Te képeid láttán azonban a csodálat élménye mindent legyőzött.
    Mostanában kicsit elmaradtam. Ne haragudj!

    VálaszTörlés