2011. jún. 24.

Ponte Vecchio

.

A legöregebb híd.
Legalább annyira jelképezi Firenzét, mint a Duomo,1345 óta változatlan formában áll a helyén. Ezt megelőzően egy faszerkezetes átkelő kötötte össze a folyó két partját, amelyet végül elsodort egy áradás.




záróra


.A középen lévő szekérutat mindig mesteremberek műhelyei vették körül a történelem folyamán.I.Ferdinánd, akit séta közben zavart a lába alatt zajló szutykos kereskedelem, 1593-ban kitiltotta a mészárosokat, tímárokat és kovácsokat a környékről.A műhelyeket újjáépítették ugyan de azóta az aranyműveseken kívül mások nem gyakorolják ezen a szúk, de mesés kis helyen a mesterségüket.

 esténként utcai zenészek andalító olasz slágereket énekelnek

 Még az apácák sem tudnak ellenállni ennyi csábító világi hívság láttán.
Nézzétek az apáca kezét és a tükröződést, nektek mi jut róla eszetekbe? Nekem Michelangelo Sixtusi kápolnájában, mikor az Úr életet lehel Ádám testébe.

"nézd, mennyi van még!"

már itt is megjelentek a gondolások



A Ponte Vecchio képét az egész világon ismerik, a híd két oldalára apró házacskák tapadnak, a középen futó útra ékszerboltok nyílnak, fölöttük fakonzolokkal tartott zárt erkélyek. A híd közepén nyitott lodzsa árkádjai alól gyönyörködhetünk a folyó és a parton álló festői házak látványában.












19 megjegyzés:

  1. meraviglioso il ponte vecchio al tramonto!!!bellissime foto,complimenti!

    VálaszTörlés
  2. Todas las fotos magníficas, felicidades.
    Saludos.
    Manuela

    VálaszTörlés
  3. ez valami fantasztikus, földöntúli, csodaszép

    VálaszTörlés
  4. Foto meravigliose, come sempre! Si sente l'aria della cittá, dopo una giornata intesa (per i turisti), incasinata (per i fiorentini e per quelli che vivono, lavorano la) e calda. Ma sento arrivare l'area fresca col vento e la cittá rinnascimentale piano piano si calma prima di ricominciare un'altra giornata come questa che sta per finire. Sogni d'oro! Tra poco arrivo anch'io non col vento, ma in macchina. ((::))

    VálaszTörlés
  5. Mit is írjak? Úhhh és áhhh! :-)
    Tudom, hogy kevés, de csak sóhajtozom itt.
    A "Záróra" képen nagyon jó az a feketeruhás hölgy!

    VálaszTörlés
  6. Az a pici teknősöd kapott reggelit!:-)))

    VálaszTörlés
  7. A kedvenc hidam! Köszönöm. Azért az épületek kiugróinak gerenda alátámasztása elég esetlegesnek tűnik:). Ügyesen próbálták növelni a házikók alapterületét ezzel a dúcolással.

    VálaszTörlés
  8. Waw le tue foto sono davvero fantastiche!!!!
    Buon fine settimana.

    VálaszTörlés
  9. Fantastic, amazing photos! Thank you so much for sharing!

    Best wishes,
    Tatyana

    VálaszTörlés
  10. Elképesztően visszadja a hely szellemét...Ilyenkor döbbenek meg, mi mindent sodort el nálunk a történelem szele!

    VálaszTörlés
  11. Itt választani nem lehet. Csak ámulni és bámulni, bámulni, bámulni ...Ciripke köszönöm az estét !

    VálaszTörlés
  12. Ciripke letaglóztál. Nem találom a megfelelő szavakat.Dávidot nézem ,amit a hídnak köszönöm és emlékezek a csodás sorozattal ...

    VálaszTörlés
  13. nagyon szép, hangulatos fotók !

    VálaszTörlés
  14. Egyszer láttam élőben, szerencsés voltam, de a te fotóid még élőbbé és közelibbé teszik ezt az érdekes építményt! Köszönöm Ciripke :)))

    VálaszTörlés
  15. Ciripke a képek mellett Téged is szeretnélek látni, hallani !

    VálaszTörlés
  16. Sabrine,grazie,bella firenze!

    Manuela, grazie!

    Katalin, köszönöm, én sem szoktam meg még a látványát, nem is lehet.

    Éva, köszönöm, szegény teki el van hanyagolva. A fekete ruhás hölgy éppen húzza be a spalettát, de olyan kecses mozdulattal, mint egy primadonna.

    Eszterlánc, igen, esetlegesnek tűnik, de állja a sarat!

    bleuelavande, grazie, buona fine settimana anche per te!

    Tatyana, thank you very much, welcome here!

    Péter, sajnos igen, szerény vigasz, hogy kevés hely van, ami ennyire meg tudta őrizni a múltját, bárcsak több ilyen lenne! Üdvözöllek itt!

    Ibolya, Genfi köszönöm szépen, nemsokára látjuk egymást!

    Szia, Lili, üdvözöllek itt, gyere máskor is!

    Legkedvesebb monogramom, én is szerencsés vagyok, hogy ennyi időt itt tölthetek, de még ez is kevésnek tűnik a megismeréséhez.

    VálaszTörlés
  17. Akik ezekben a házakban élnek élő történelemmé válnak. Gyönyörű képek és színek.

    VálaszTörlés
  18. Fantasztikusan fotóztad meg!
    Le a kalappal!
    Üdv

    VálaszTörlés
  19. Köszönöm Béla! Gyere máskor is:)

    Carissimo anonimo, ti aspetto sempre, spero che verrai da me sia col vento, sia in macchina.
    Sogni d'oro anche per te!

    VálaszTörlés